2026. május 2., 15:37

Elhunyt Alex Zanardi paralimpikon - csoda, hogy eddig is élt

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Alex Zanardi autóversenyző, paralimpiai bajnok sportember.

Sok ereje volt
Alex Zanardi 2002-ben
Fotó: TASR/AP

A korábbi Forma-1-es pilóta, aki több más sorozatban is szerepelt, 2001-ben egy németországi CART-futamon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. A saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett.

Ezt követően talált új kihívásként a kézihajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt pedig 2016-ban Rióban.

Egy ilyen járművel, egy háromkerekű handbike-kal 2020 júniusában verseny közben összeütközött egy szembejövő teherautóval, s súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. A baleset után hetekig lélegeztetőgépen volt, mesterséges kómában tartották, majd többször megoperálták az arcát és a koponyáját is.

Alex Zanardi padovai otthonában 2022 augusztusában kigyulladtak a tetőn lévő napelemek. A kiérkező tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat, de mivel a napelemek a Zanardi életben maradásához szükséges gépeket látták el, ezért visszaszállították a vicenzai klinikára, ahol korábban sokáig ápolták.

Családja közlése szerint pénteken hunyt el.

Megosztás
Címkék