2022. március 11., 19:53

Bűnös minden orosz sportoló?

A nemzetközi sportszövetségek is beálltak a sorba, kitiltanak, szankcionálnak, felfüggesztenek. Természetesen orosz sportolókat, klubokat, szövetségeket. Mondhatnánk, mi mást tehetnének, ezt várja el tőlük a nyugati világ, hiszen egyértelmű, ki az agresszor és ki az áldozat, vagyis ki a jó és ki a rossz.

Nyikita Mazepin
Nyikita Mazepinnel szerződést bontottak
Fotó: TASR/AP

A világ, még a nyugati sem ilyen egysíkú, fekete-fehér, de a nyugati világ egyszerű és csupa jó szándékkal megáldott emberével azt kell elhitetni, hogy az. Vannak a jók, és vannak a rosszak, a gonoszok. Mi pedig kétségtelenül az első csoportba tartozunk. Ki meri megkérdőjelezni ezeket a kategóriákat? Jelentkezők? Aki igen, az vonuljon a sarokba, térdeljen a kukoricán, bánja meg a bűneit, és talán akkor visszaengedjük őt a tisztességes és becsületes emberek patyolattiszta világába. A barbároknak kívül van a helyük! Érthető? Mégiscsak akadnak milliók, akiknek megfelel ez a bugyuta felosztás, amely alig igényel gondolkodást.

Az orosz, újabban már a fehérorosz sportoló is rossz, ahogy az orosz és fehérorosz klubok is gonoszok gyülekezetének tekintendők.

Az értelmetlen háború ezt is magával hozta. A gazdaság mellett a nyugati világban a sport is „terítékre” került, és megpróbálják minél látványosabb módon szankcionálni.

Mit jelent ez?

A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a múlt héten felfüggesztette az orosz válogatott és az orosz klubcsapatok részvételét a nemzetközi sorozatokban. A döntés alapján a válogatott nem játszhat világbajnoki pótselejtezőt március 24-én a lengyelek ellen, méghozzá Moszkvában, vagyis nem juthat ki az idei katari vb-re, a lengyelek tehát továbbjutottak. Továbbá a Szpartak Moszkvát is kizárták az Európa-liga nyolcaddöntőjéből, ezzel a három magyar válogatottat foglalkoztató RB Lipcse játék nélkül negyeddöntős. Az UEFA nem érte be ennyivel, felbontotta a szponzori szerződését az orosz energiaipari vállalattal, a Gazprommal, amely 2012 óta évi 40 millió eurót fizetett például a Bajnokok Ligája támogatásáért. Az oroszok nem tétlenkedtek, és néhány nappal később a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak. Úgy fogalmaztak, hogy a két szervezet döntése ellentétes a sport szellemiségével, a szankciókkal pedig kategorikusan nem értenek egyet.

Az oroszok egyszer elestek már a világbajnoki részvételtől 1974-ben.

Azért maradtak le, mert nem álltak ki az interkontinentális selejtezőre. Az ellenfél Chile volt, illetve lett volna, csakhogy miután 1973 szeptemberében gól nélküli döntetlen született Moszkvában, a novemberi visszavágóra nem utaztak el a szovjetek. Az ok? Chilében épp akkor vette át a hatalmat a Pinochet vezette katonai junta, amerikai segítséggel, a santiagói Nemzeti Stadionban pedig néhány nappal a mérkőzés előtt még embereket végeztek ki. A szovjetek semleges pályán szerettek volna játszani, de a FIFA nem egyezett bele. A chileiek kivonultak a pályára, majd mivel nem volt, aki elvégezze a középkezdést, a játékvezető lefújta az összecsapást. A politika és az érdekek akkor is közbeszóltak. Az UEFA az oroszok mellett a fehéroroszokat is látványosan szankcionálta. A válogatottnak és a klubcsapatoknak minden hazai találkozójukat semleges helyszínen és zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk.

Kettős mérce

Különös hozzáállást tanúsít a FIFA és az UEFA. A politikai megnyilvánulást szeretik büntetni, viszont a két szervezet politikai alapon kizárhat válogatottakat és klubcsapatokat. Azt már eddig is láthattuk, hogy bizonyos politikai „performanszoknak” teret engednek, akár a pályán is. De a korrupciós botrányairól ismert labdarúgó-szövetségek mellett egyéb sportágak nemzetközi szervezetei is hasonló határozatokat hoztak. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) bejelentette, hogy nemcsak az idei Formula–1-es orosz nagydíjat törölték a versenynaptárból, hanem semmissé tették az Oroszországgal kötött, 2025-ig szóló szerződést is.

Ugyancsak F1-es hír, hogy az amerikai Haas csapat megvált orosz versenyzőjétől, Nyikita Mazepintől, helyére a brazil Pietro Fittipaldit szerződtethetik.

Visszatérve a focihoz, említhetjük a Szentpétervártól elvett idei BL-döntőt, vagy Roman Abramovicsot is, a Chelsea tulajdonosát. A Bajnokok Ligája-címvédő londoni alakulatot eladja az orosz milliárdos, mivel a Nagy-Britanniában érvényes szankciók ellehetetlenítették a klub működését. Abramovics 2003-ban vásárolta meg a gárdát, az új vevő egy svájci és egy amerikai milliárdos lehet.

A jégen is szankcionálnak

A jégkorong sem maradhatott ki a látványos „ítélethirdetésből”. A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) kizárta a májusi finnországi világbajnokságról az orosz és a fehérorosz válogatottat. A tornának Tampere és Helsinki ad otthont, de elképzelhető, hogy a helsinki Hartwall Arenát lecserélik, mivel orosz tulajdonban van. René Fasel, az IIHF korábbi elnöke azon kevés nyugati vezető közé tartozik, aki reálisan áll a helyzethez. Úgy nyilatkozott, hogy ami most zajlik, az színtiszta hisztéria. Még a hidegháború legfagyosabb időszakában és egyéb konfliktusok idején is játszottak egymással a kanadaiak, az amerikaiak és az oroszok. Nyolc éven keresztül senki sem foglalkozott Donbasszal, pedig 14 ezren haltak meg ott. Senki nem tett semmit. A Nyugat szintén felelős a kialakult helyzetért, a háború azonban nem változtat az Oroszország iránt érzett szeretetén. Ami most történik, annak semmi köze a sporthoz. Mindezt egy svájci napilapnak mondta el a svájci sportvezető.

Emlékezzünk vissza 2001-re és 2003-ra, amikor az Amerikai Egyesült Államok lerohanta előbb Afganisztánt, majd Irakot. Milyen szankciókkal sújtották az USA-t? A sport a nyugati világ játszótere, ezért a nemzetközi szövetségek a nyugati vonalat követik, de a huszonegyedik században, úgy látszik, a bolondéria a korábbi józan gondolkodást rég felülírta.
Abramovics, Chelsea
Európai topcsapatot épített a Chelseaből, de Abramovics kiszáll a milliárdos üzletből
Fotó:  TASR

Megjelent a Magyar7 2022/10. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.