Az olimpiák gazdasági oldala
Egy sportoló életének egyik legfontosabb eseménye az olimpiai játékokon való részvétel, ami az emberi teljesítőképességről, valamilyen szinten a nemzetek közti versengésről és a sport iránti elköteleződésről szól. Emellett viszont mindezek gazdasági oldaláról se feledkezzünk meg, ugyanis jelentős különbségek figyelhetők meg a nyári és a téli olimpia között.
Úgy is mondhatnánk, hogy két eltérő léptékű iparágról van szó. A legszembetűnőbb különbség már az alapoknál jelentkezik: a nyári olimpia megrendezéséhez ugyanis stadionok, uszodák, atlétikai központok, illetve még számtalan infrastrukturális egység szükséges, tehát magában a beruházás méretében mutatkozik az első különbség. Egy nyári olimpián átlagosan 10-11 ezer sportoló vesz részt több mint száz sportágban, a rendezési költség jellemzően többszöröse a téli játékokénak.
Míg egy téli olimpia gyakran regionális léptékű fejlesztésekkel is megoldható, addig a nyári játékok szinte mindig teljes városrészeket formálnak át. Hogy konkrét számokkal szemléltessük ezt a különbséget, a londoni, a riói, a tokiói vagy a legutóbbi párizsi ötkarikás játékok nagyjából 15-20 milliárd dollár körüli összegből valósultak meg, míg a téli olimpiák költségvetése átlagosan 8-10 milliárd dollár között mozog.
Persze itt is vannak kiugró esetek, hiszen a Szocsiban rendezett világesemény például nem kevesebb mint 50 milliárd dollárjába került Oroszországnak, de ez valóban egy szélsőséges példa. A mostani milánó–cortinai téli olimpiát költséghatékonyra tervezték, és a számítások szerint a kiadások végösszege 5 milliárd euró körül mozog majd, ami 6 milliárd dollárnak felel meg.
A bevételi oldalon ugyanez a különbség köszön vissza. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bevételeinek döntő része a nyári olimpiához kötődik, elsősorban a globális televíziós közvetítési jogok révén. A nyári játékok közvetítési jogai világszerte rekordösszegeket mozgatnak meg, mivel ezek az események a sportágak sokszínűsége miatt szinte minden piacon eladhatók. Atlétika, úszás, torna, labdajátékok, szinte minden kontinensen izgulhatnak a sportolókért, míg a téli játékokon például az afrikai országoknak nincsenek éremesélyeik.
De tökéletes példa erre Magyarország esete is. A Liu testvérek távozásával aligha számíthatunk komolyabb eredményekre, így a tornát sem követjük olyan nagy figyelemmel. Ezzel szemben a nyári olimpiákon mindig számíthatunk érmekre, a vívást például a legtöbben az olimpián kívül aligha követik figyelemmel, akkor mégis nagy figyelmet kap, sportolóink ugyanis szinte mindig éremesélyesek.
Ez számtalan országban hasonlóan működik, amit érdemes konkrét számokkal szemléltetni. Egy nyári olimpia kumulált globális elérése rendszeresen 3-4 milliárd fő között mozog. Egyes versenyek, mint mondjuk a 100 méteres síkfutás vagy az úszás döntője több száz millió embert ültet a televízió képernyője elé. A téli olimpia esetében a teljes globális elérés jellemzően 1,5-2 milliárd fő, és ez is főleg néhány sportágra (alpesi sí, jégkorong, műkorcsolya) koncentrálódik és jellemzően az Egyesült Államokban, Japánban, vagy a skandináv országokban, tehát ahol reálisan számíthatnak nagyobb eredményekre.
A szponzorációs piac is eltérően működik. A nyári olimpia ideális terep a globális márkáknak, hiszen olyan platform, ahol egyszerre lehet jelen lenni Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában. A téli olimpia inkább presztízsesemény, ahol a prémium márkák, az autóipar, a technológiai és pénzügyi szektor szereplői dominálnak.
Egy város számára óriási dolognak számít, ha ötkarikás játékokat rendezhet, ugyanakkor fel kell készülnie a gazdasági kockázatokra. Gondoljunk csak vissza a 2014-es Szocsiban rendezett olimpiára, ahol új stadionokat, olimpiai falut kellett építeni, emellett a közlekedési hálózatra is milliárdokat költöttek, ám a kéthetes olimpiai játékok óta kihasználatlanul, üresen állnak a létesítmények.
Ez a probléma azonban a nyári játékok, sőt, labdarúgótornákat rendező országok esetében is gyakori probléma. Tökéletes példa erre Dél-Afrika, ahol 2010-ben rendeztek labdarúgó-világbajnokságot. Az afrikai ország rengeteg pénzt költött a megfelelő létesítmények kialakítására, azóta viszont ezek a stadionok és más épületek borzalmas állapotba kerültek, mérkőzések rendezésére alkalmatlanná váltak.
A rendező városoknak és országoknak tehát tudatosan kell tervezniük, és a pályázás során arra is gondolniuk kell, hogy a jövőben milyen célra tudnák használni az adott létesítményeket.
A digitális fogyasztás terén is nagy különbségek figyelhetők meg. A nyári olimpia a streamingplatformokon hosszú, folyamatos jelenlétet generál, ami gyakorlatban azt jelenti, hogy a nézők „bele-belekattintanak” különböző sportágakba, akár napi több órán keresztül. A téli olimpia ezzel szemben másképp működik, itt inkább az ikonikus pillanatokat, a valóban fontos versenyszámokat követik figyelemmel a nézők, mondhatnánk úgy is, hogy a téli olimpiai játékok rövidebb, de intenzívebb figyelmet kapnak.
És hogy miként kapcsolódik ez a gazdasági kérdésekhez? A válasz pofonegyszerű: a hirdetések struktúrájában jelentkeznek különbségek, kevesebb, de drágább reklámidő, magasabb egységárakkal.
Mindkettő ugyanazt az ötkarikás emblémát viseli, mégis egészen más árat, kockázatot és gazdasági filozófiát jelent, nemcsak a rendezőknek, hanem az egész sportvilágnak.
Megjelent a Magyar7 2026/8. számában.
