Az F1 (volt) orosz pilótája alapítványt indít a háború miatt nehéz helyzetbe került sportolóknak
A Forma-1-es Haas istállótól menesztett Nyikita Mazepin alapítványt hoz létre olyan sportolóknak, akik az oroszok ukrajnai háborúja miatt nehéz helyzetbe kerültek.
A 23 éves versenyző szerdán jelentette be, hogy azon sporttársain szeretne segíteni, akik "rajtuk kívül álló, politikai okok miatt elvesztették a lehetőséget, hogy a legmagasabb szinten versenyezzenek". "Az alapítványt az Uralkali finanszírozza majd abból a pénzből, amit idén a Forma-1-re költött volna" - mondta Mazepin, akivel együtt az orosz műtrágyagyártó és -forgalmazó cégnek, a Haas főszponzorának is távoznia kellett az autós gyorsasági világbajnokságból. A pilóta apja a cég egyik fő részvényese.
- tette hozzá Mazepin, megjegyezve, hogy először a játékokról kitiltott orosz paralimpiai csapatnak nyújtanak majd segítséget.
Az oroszok ukrajnai inváziója nyomán - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ajánlásának eleget téve - szinte a világ összes sportszövetsége eltiltotta az orosz klubokat és válogatottakat a nemzetközi sorozatokban való részvételtől, továbbá a legtöbb, Oroszországba tervezett világeseményt más helyszínen rendezik meg.