2019. november 30., 20:02

A világbajnok és az Európa-bajnok is a Puskás Arénában lép pályára az EB-n

A jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínén, Bukarestben szombaton kora este kisorsolták a döntő csoportbeosztását.

Labdarúgó EB

Minden idők legbonyolultabb sorsolására készülhetett Giorgio Marchetti, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) versenybizottságának elnöke. A román fővárosban ugyanis 12 helyszín között kellett elosztani 24 csapatot úgy, hogy ma még csak a döntő húsz résztvevőjét ismerjük, a fennmaradó négy helyre pedig 16 csapat pályázik, melyek közül négy csapat házigazda, azaz továbbjutásuk esetén az ő helyük már biztos lenne.

Amennyiben Magyarország sikerrel veszi a március végi pótselejtezőt (idegenben Bulgária ellen továbbjut Marco Rossi csapata, továbbjutás esetén pedig Budapesten fogadhatja az Izland–Románia párharc győztesét), akkor két mérkőzést a Puskás Arénában játszik az F csoportban, míg a harmadik, Németország elleni találkozóra Münchenben kerül sor. 

A sorsolás a szurkolóknak kedvezett, még, ha a magyar válogatottnak annyira nem is: a korábbi Eb-sztárok jóvoltából

Németország mellett a világbajnoki címvédő Franciaország és az Eb-címvédő Portugália érkezik Budapestre jövő nyáron.

Vagyis a magyar válogatott, amennyiben sikerrel veszi a jövő márciusi pótselejtezőket, úgy az F csoportba kerül Németország, a világbajnoki címvédő Franciaország, valamint az Eb-címvédő Portugália mellé. Utóbbi két csapat ellen hazai pályán, a Puskás Arénában léphet pályára. Ami azt jelenti, hogy a világbajnok és az Európa-bajnok is mindenképpen Budapestre jön. Sőt, a Franciaország-Portugália meccs is mindenképpen Budapesten lesz.
A sorsolás végeredménye:

A csoport (Róma, Baku): Olaszország, Svájc, Törökország, Wales
B csoport (Szentpétervár, Koppenhága): Belgium, Oroszoroszág, Dánia, Finnország
C csoport (Amszterdam, Bukarest): Ukrajna, Hollandia, Ausztria, a D divízió győztese (Grúzia, Koszovó, Fehéroroszország és Észak-Macedónai), kivéve, ha Románia kijut
D csoport (London, Glasgow): Anglia, Horvátország, Csehország, a C divízió győztese (Skócia, Izrael, Norvégia, Szerbia)
E csoport (Bilbao, Dublin): Spanyolország, Lengyelország, Svédország, a B divízió győztese (Bosznia, Észak-Írország, Szlovákia és Írország)
F csoport (Budapest, München): Németország, Franciaország, Portugália, az A divízió (Magyarország, Izland, Bulgária, Románia) győztese amennyiben az nem Románia, ha igen, akkor a D divízió győztese

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.