A sport lehetőség egy jobb életre

Tankó Viliam álma megértetni a roma fiatalokkal, hogy mindenkinek van esélye a győzelemre. A huszonöt éves ökölvívó bajnok kisgyermek korától bokszol. Már kamaszkorban meg kellett tanulnia, mit jelent a nélkülözésből, hátrányos helyzetből indulva helytállni. Pályafutása a Galántai járásbeli Tallósról indult, egy kis viskóból. A szegénység nem törte meg, és nem terelte rossz útra. Vili rendkívül intelligens fiatalember, beszélgetés közben szót ejtünk ökölvívásról, győzelemről és vereségről, a romák helyzetéről, valamint nagy célokról.

Tizenhét éve bokszolsz. Melyek az eddigi legnagyobb sikereid?

A legnagyobb sikerek közé a három, Európa-bajnokságon szerzett bronzérem tartozik. A legelsőt 2014-ben, tizenkilenc évesen a bulgáriai Szófiából hoztam haza, az ökölvívó férfi Elit Uniós Európa-bajnokságról, ahol a bronzéremért egy hazai olimpikont, a rutinos Alexandrovot győztem le. Nagy szenzációnak számított, amikor a vékonyka gyerek megverte a harmincas éveiben járó bajnokot. Az elődöntőben viszont vesztettem a francia ellenfél ellen. A legnagyobb visszhangja Szlovákiában a 2015-ös bakui bronzérmemnek volt. A szlovák delegáció több mint 190 tagú volt, és a bokszolóktól senki nem várt érmet. Két, minden tudásom szerint vívott győztes csata után vereséget szenvedtem az olasz olimpikontól, Vincenzo Picarditól, de én nagyon elégedett voltam a bronzéremmel. A harmadik bronzot 2018-ban Romániából hoztam az U22-es Eb-ről. Itt fordult elő a karrierem során először, hogy nagyon nagy verést kaptam egy magyar bokszolótól, és szó szerint padlót fogtam a második körben. De összeszedtem magam, és megfordítottam a mérkőzést. Egyébként tizenháromszoros szlovák bajnok vagyok, és bokszoltam már világbajnokságokon, kétszer voltam olimpiai kvalifikáción is.

Hogyan sikerült a 2020-as londoni kvalifikáció?

Sikeresen megvertem egy grúz bajnokot, de egy orosz versenyzőtől kikaptam. Ha őt legyőztem volna, sikerül kijutnom az olimpiára. Letört voltam. A vereségen gyorsan túl tudom tenni magam, mert hozzá tartozik a sporthoz, de ez más volt, a mai napig gondolok rá, sokat jelentett volna a számomra. A mérkőzés utáni doppingvizsgálaton elsírtam magam, akkora volt bennem a szomorúság és a feszültség. Viszont tudom, hogy egy nagyon jó ökölvívótól kaptam ki. Az olimpiai kvalifikációnak a harmadik napon vége is lett a koronavírus miatt. Azóta már abszolváltunk két edzőtábort, lesznek helyi sparing mérkőzések, de nem tudjuk, hogy a vírushelyzet miatt mi vár ránk. Pedig lett volna sok nemzetközi torna.

Beszélj a kezdetekről. Hogyan lett belőled profi sportoló?

Gyerekként sokáig fociztam. Majd Tallóson egy volt válogatott csehszlovák ökölvívó, Karácsony Laci bácsi nyitott egy bokszklubot, és mi a barátaimmal beléptünk. Már az első edzésen megragadott a sport. A régi csapatból már csak én bokszolok. 2011-től átigazoltam Galántára Tomi Kidhez, aki meglátta bennem a tehetséget. Az érettségi után még a rendőrakadémiára is felvettek csodával határos módon (nevet), de nem maradtam ott. Jött egy lehetőség, hogy alkalmaznak a sportolók nemzeti központjában. Nem volt nehéz döntés, így hivatásos lehetek.

Még fiatal vagy, a karriered csúcsán. Vannak terveid az ökölvíváson kívül is?

Remélem, azért még vagy tíz évig a topon leszek (nevet), de épp mostanában körvonalazódnak a dolgok a magánéletemben is. Szeretnék átmenni a profi ringbe, és el akarom kezdeni a főiskolát. Leginkább a szociális munka érdekel, most dolgozunk a Fiatal Romák Kongresszusa polgári társulás létrehozásán. Ez napokon belül hivatalos szervezetté válik. A csoport olyan fiatal romákat karol fel, akik sikeresek és céltudatosak. Szeretnénk megtanulni pályázatokat írni, és dolgozni a hátrányos helyzetű cigánygyerekekkel. Elmondanám nekik az élettörténetemet, hogy lássák, nincs lehetetlen, csak kihívás.

Meséld el nekem is.

Mikor gyerek voltam, rendezett körülmények között éltünk, családi házban, Tallóson, nem a romatelepen. Anyu és apu dolgozott, nagy ház építésébe is belefogtak. Aztán apunak komoly alkoholproblémái lettek, minket soha nem bántott, de a házban tört-zúzott, egyre nagyobbak és hangosabbak lettek a veszekedések, a gondok. A szüleink elváltak, apuval pedig az úgynevezett „angol cigányok” aláíratták a házunk ajándékozási szerződését, és elvitték őt Angliába. Szó szerint eltűnt az életünkből, sokáig nem is tudtunk róla semmit. Ott maradtunk pénz és ház nélkül, majdhogynem az utcára kerültünk. Tallós polgármestere nagyon rendes volt, adott nekünk egy régi házikót, abban ellakhattunk, míg összeszedtük magunkat. A viskó mellett egy szemétdomb volt, a törött ablakok pedig nem szigeteltek jól. Ez a roppant szegénység motivált az egész karrierem során. Legidősebb fiúként vissza akartam adni a családunknak a jólétet. Nekem nem büdös a munka, mindig dolgoztam. Tizenöt évesen már kerestem annyit, hogy ha akartam volna, lelépek, de én a családomat nem adom. Pozitívan alakult az élet, innentől kezdve mindig csak jobb körülmények közé költöztünk. Gyakorlatilag laktunk már szinte mindenhol a Galántai járásban. Most már sikerült vennem egy nagy családi házat Vágán, végre olyan érzésem lehet, hogy van otthonom. Örülök, hogy van hova jó szívvel hazamennem.

Édesanyádnak is sokat köszönhetsz.

Anyu mindig dolgozott. Míg ő munkában volt, én elkészítettem a tízórait és az ebédet az öcséimnek. Ezért főzök jól (nevet). Anyuban azt tisztelem a legjobban, hogy sosem adta fel, nem adott minket otthonba, eszébe sem jutott minket elhagyni, pedig sokszor voltunk igazán pénz nélkül. Ezt az emberek el sem tudják képzelni. De soha nem mondta egyikünknek se, hogy ne menj iskolába, menj dolgozni! Anyu kitartott amellett, hogy mindegyikünknek tisztes szakmája, jó iskolája legyen, és ez a mai napig így van. Megszenvedtük a magunkét, és ezt szeretném tolmácsolni a cigány fiataloknak.

Van esély?

Itt vagyok élő példaként. Bármilyen rossz is a helyzet, de mindig ki lehet törni. Nem tudunk mindenkit motiválni, de ha csak egy-két gyerek példát vesz, az lassan mindig több és több lesz. Kell a külső segítség, főleg a romatelepeken. Én megkérdezem mindenkitől, aki támadja a romákat: szeretnél egy romatelepen születni? Mert ezek a gyerekek nem tehetnek semmiről, ők abban nőnek fel, csak azt a káoszt látják egész életükben, szinte soha nem jutnak túl a falujuk határán, így nincs lehetőségük és igényük egy jobb életre. Én ismerem a kemény, vehemens cigány mentalitást, de ha sikerül motiválnom a fiatalokat, akkor már megérte.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/34. számában)