A párizsi polgármester úszott a Szajnában
Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere szerdán úszott a Szajnában, amelyben a megnyitóval jövő pénteken rajtoló olimpián a nyíltvízi úszók és a triatlonosok is versenyeznek majd.
A politikus a Városháza mellett ugrott bele a folyóba, amelynek tisztaságával kapcsolatban az elmúlt hónapokban komoly aggályok merültek fel. Hidalgo éppen ezért június 20-án bejelentette: a mostani héten úszni fog a Szajnában, bizonyítva, hogy az már nem szennyezett.
- mondta a folyóban mintegy 100 métert tempózó Hidalgo, akihez a helyi sportszervezetek úszói mellett Tony Estanguet, az olimpia szervezőbizottságának elnöke, illetve Marc Guillaume, a párizsi régió első embere is csatlakozott.
A főváros térségében 2015 óta 1,5 milliárd eurót fordítottak tisztító- és vízelvezető rendszerek telepítésére azért, hogy a nyíltvízi úszóversenyeket a Szajnában, a metropolisz nevezetességei mentén rendezhessék meg.