2023. május 17., 07:44

A nap, amikor megszólalt a zene: történelmi győzelem a franciák ellen

A magyar jégkorong-válogatott hosszabbításban legyőzte a francia válogatottat, ezzel a magyar csapat megszerezte az első két pontját és fontos lépést tett a bennmaradás felé. A 2016-os szentpétervári világbajnokságon a fehéroroszok elleni győzelem után egy újabb történelmi siker született, ezúttal Tamperében.

Jégkorong
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Mindkét csapat álmosan állt bele a mérkőzésbe. Amolyan ismerkedős, óvatos hokit láthattunk, egyik csapat sem mert kockáztatni. Az első komolyabb támadásokat azonban mi indítottuk, az eddigi gólfelelősünk, Sofron István ütközött le egy franciát, majd Erdély Csanád tesztelte a francia kapust. Jól kontrolláltuk a játékot, és az első emberelőnyt is mi játszottuk. Sajnos nem tudtunk felállni, és a fórt nem használtuk ki, a franciák jól védekeztek. Közben a gallok is megérkeztek a mérkőzésbe, a kapusunkat, Bálizs Bencét tesztelték.

Az első harmad felénél többször is szabálytalanok voltunk, Stipsicz Bencét küldték ki egy botfogás miatt.

A franciák azonnal felálltak a harmadunkban, és egy jól kijátszott emberelőny során Bertrand lőtt a kapura, a korong pedig Bálizs fejvédőjéről a kapuban kötött ki. A gól után egy picit megzavarodtunk, a franciák domináltak. Bálizsnak jócskán akadt védeni valója. 

Jégkorong
Fotó:  TASR/AP

Az első harmad végén Sebők Balázs passzolt hátra Stipsicz Bencének, aki a kék vonalról egy hatalmas gólt lőtt. Soha jobbkor!

A középső játékrészben is mi kezdtük jobban. Előbb Stipsicz Bence tesztelte a francia hálóőrt, Ylonent, majd Nagy Gergő is megvillant. Jó volt látni, hogy mi dominálunk, a franciák alig jutottak koronghoz. Az aktív játék meghozta a gyümölcsét, hiszen előbb öt a négy ellen, majd kettős emberelőnyben is játszottunk, de sajnos nem sikerült kihasználni a fórt. Pedig óriási lehetőségünk volt megfordítani a mérkőzést. Egy francia támadás után Bálizs még hatalmasat tudott védeni, de Boudon már a kapuba juttatta a játékszert. A franciák erőre kaptak és átvették az irányítást. Mi viszont fegyelmezetlenek voltunk, és újra Stipsicz Bencét küldték ki a bírók. A baj nem jár egyedül, hamarosan kettős emberhátrányba kerültünk. Pokoli nehéz pillanatok voltak ezek, de sikerült kivédekeznünk a hátrányt. A kiegészülésünk után nem sokkal később végre nekünk is szerencsénk volt.

Galló Vilmos indult meg egy koronggal, megverte a két francia védőt, és egy határozott mozdulattal a francia kapuba pöckölte a korongot.

Jégkorong
Fotó:  TASR/AP

Az utolsó harmad még óvatosabb játékot hozott. Egyik csapat sem mert kitámadni, nagyon koncentráltan vigyázott mindkét fél, hogy még véletlenül se történjen hiba. Szabálytalanságra sem került sor, fegyelmezett játék zajlott a jégen.

Mi voltunk a veszélyesebb csapat, de a franciák előtt is akadtak helyzetek.

A rendes játékidő letelt, 2-2-es eredménnyel végződött, és mivel jégkorongban nincs döntetlen, jöhetett a hosszabbítás.

Az öt perc hosszabbításban három a három ellen játszottak a felek. Ebben a játékrészben aki gólt lő, az eldönti a találkozót, és elviszi a két pontot. A ráadást mi kezdtük jobban, majd a franciák szereztek korongot, ám azt elveszítették, miután Erdély Csanád csapott le rá, és egy szólóval indult meg a kapu felé, de Ylonen védeni tudott.

A kipattanó azonban lejött a hálóőrről és Bartalis István elé került, akinek a második lövése már a kapuban landolt.

A góltól szinte felrobbant a csarnok!

A magyar válogatott végre hatvan percen keresztül úgy tudta játszani a saját játékát, hogy nem voltak kilengések a védelemben. Akadtak azért hibák, és a sebességünk sem volt a legjobb, de a játékunkkal sikerült a franciákat egy bizonyos szinten tartani. Mindenki koncentráltan játszott, a védők pedig összhangban voltak a támadókkal. Sajnos többször is fegyelmezetlenek voltunk, az emberelőnyeinket sem sikerült kihasználni, erre még oda kell figyelni a jövőben. Az újkori magyar hokitörténelem szempontjából ez volt a magyar jégkorong-válogatott második győzelme az elitben.

Jégkorong
Fotó:  TASR/AP

A bennmaradás szempontjából egy nagyon fontos mérkőzést sikerült a hosszabbításban megnyerni, megszereztük az első pontjainkat a világbajnokságon.

Hosszú még a vége, és nagyon úgy néz ki, hogy az utolsó, osztrákok elleni mérkőzésen dől a kiesés sorsa. De ne szaladjunk ennyire előre, csütörtökön Svédország következik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.