2022. november 14., 13:12

A kínai himnusz helyett a hongkongi tiltakozók dalát játszották le egy dél-koreai sporteseményen

A kínai himnusz helyett a demokráciapárti tiltakozók dalát játszották le a hongkongi csapatnak egy dél-koreai sporteseményen, a szervezők hétfőn bocsánatot kértek a tévedésért.

Emberi tévedés
2019-ben ezt énekelték a tüntetők Hongkongban
Fotó: Facebook

A Dicsőség Hongkongnak című, a demokráciát és a szabadságot éltető dalt az ázsiai hetes rögbi sorozat döntőjében játszották le vasárnap Incshonban, ahol Hongkong és Dél-Korea csapata lépett pályára.

A dal egy hongkongi zeneszerző műve, és gyakran énekelték a 2019-es kormányellenes tüntetések során. Az eseményről készült felvételt rengetegen megosztották a közösségi oldalakon.
A hongkongi kormány hétfőn határozott hangvételű közleményben ítélte el az incidenst.

"A nemzeti himnusz országunk egyik jelképe"  - mondta egy kormányszóvivő. "A verseny szervezőinek kötelességük biztosítani, hogy a nemzeti himnusz megkapja a megérdemelt tiszteletet."
Hongkongi Kína-barát politikusok vizsgálatot követeltek az ügyben.

A szöuli székhelyű Koreai Rögbi Szövetség aláhúzta: emberi hiba miatt játszották le a dalt, és nem állt a háttérben politikai szándék. A nemzeti himnuszokat elindító munkatárs véletlenül választotta ki a tiltakozók dalát egy Hongkong nevű mappából. A dalt még azelőtt töltötték le, hogy a versenyzők elküldték volna országuk himnuszát a szervezőknek, és nem ismerték annak hátterét.

A tévedést a sporteseményen szintén résztvevő kínai csapat munkatársai jelezték - tette hozzá Koreai Rögbi Szövetség.

A szervezet megjegyezte: tisztségviselői bocsánatot kértek az Ázsiai Rögbi Szövetségtől, valamint a hongkongi és a kínai féltől. A szervezők már a játék után sajnálkoztak a baklövés miatt egy koreai és angol nyelven is közzétett üzenetben.

A díjátadón már a hivatalos kínai nemzeti himnuszt játszották le a győztes hongkongi csapatnak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.