2020. szeptember 17., 18:29

A Kassai Békemaratont a koronavírus sem állíthatja meg

Idén október 4-én 97. alkalommal rendezik meg Európa legrégibb maratonját. Az afrikai atléták nem vesznek részt rajta, helyette az európai versenyzők kerülnek előtérbe. A rajtnál ott lesznek a legjobb hazai versenyzők, a férfiak közül Tibor Sahajda, Marek Hladik ,Gabriel Švajda, míg a nőknél Lucia Vlčáková, Ľubomíra Maníková és Veronika Ľašová. A mezőnyt szinesíti majd a japán Miharu Simokado részvétele, a maga 2:27:54-es egyéni rekordjával.

/Korzár/

A Kassai Békemaraton Klub elnöke, Ján Sudzina kijelentette:

A Kassai Békemaraton megtartása elsősorban eredményeinek, illetve történelmi hagyományának köszönhető. Az egész szezon nagyon különleges volt. Az utolsó Silver Label maratonra idén február 23-án került sor Sevillában. De október 4-én tartják a londoni maratont is. Érezhető az atléták világának támogatása.

Peter Korčok, a Szlovák Atlétikai Szövetség elnöke is üdvözli a döntést, különös tekintettel a szervezőkre, akik a nehezített körülmények között is vállalják a munkát. Megköszönte azt is, hogy sikerült új támogatót is találniuk. Kijelentette: a békemaraton megőrizte hitelét és megtartotta Silver Label minősítését. Feltételezése szerint a férfi győztes a három szlovák fiú közül kerül majd ki.

Ami pedig a szervezést illeti, a koronavírussal kapcsolatos intézkedések naponta változnak - mondta a versenyigazgató, Branislav Koniar.

Egyelőre senki sem fektette papírra, mi vár ránk, mi az, amit megtehetünk. Mi a hatályban lévő rendeletek alapján készülünk, és max. ezer fővel számolunk.

Teljes erőbedobással dolgozunk, és reméljük, hogy minden rendben lezajlik majd. A résztvevők és a szurkolók biztonsága érdekében együttműködünk a Közegészségügyi Hivatallal is.

A verseny régi-új támogatója Kassa, hiszen a kelet-szlovákiai nagyváros érdeke is az, hogy a maraton magas színvonalon kerüljön megrendezésre. Első alkalommal fordult elő, hogy a polgármester javaslatára az önkormányzat 100 ezer eurót szavazott meg az esemény támogatására. De az útvonal és a környezet előkészítésére is odafigyelnek. A támogatók között szerepel még az Oktatási Minisztérium, a megyei hivatal és a U.S.Steel. A békemaraton vadonatúj támogatója a Niké Társaság.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.