A 28. Komáromi Napok keretében jutalmazták azokat a sportolókat, akik tavaly leginkább öregbítették a dunaparti város hírnevét.
Nevezz felvidék legnagyobb jótékonysági futóversenyére! Vár Gútán a hatodik DGS Sprint, május 25-én. A jelszó: #natiértfutok
Feri három évvel ezelőtt vágott bele versenyszerűen a sportágba, már tavaly is és jelenleg is a klub leggyorsabb futójaként tartják számon.
A küzdelmek négy korosztályban zajlottak.
Négy évestől hetven éves korig tornáztak három órán keresztül Dunaszerdahelyen.
Nyolcadik bajnoki címét szerezte meg távolugrásban Vodnyánszka Renáta, a MegySport kiválósága a Pozsonyban zajló idősebb diákok fedett pályás országos bajnokságán.
A Párkányhoz hasonló településekkel összevetve van mire büszkének lenni.
A komáromi önkormányzat bőkezűen támogatja a helyi sportot.
Erdélyben, egy nemzetközi tornán győzedelmeskedtek.
A középiskolás kosarazó fiúk járási döntőjében is rendkívül izgalmas meccsek zajlottak, végül a Selye János Gimnáziumnak a szintén dobogós 2. helyet sikerült megszereznie.
Augusztus 11-én, a Via Nova ICS, valamint a Fiatalok a Garam és Ipoly mentéért polgári társulás szervezésében strandröplabdatorna valósult meg a zselízi Bowling Bár két sportpályáján.
A résztvevők labdarúgásban, asztaliteniszben, röplabdában, stafétafutásban, sakk és kvízjátékban mérik össze tudásukat, erejüket.
Pénteken a cél a finálé.
A Királyhelmeci Szakközépiskolában idén június 22-én kerül sor az alapiskolák X. Bodrogközi Sportolimpiájára. A jubileumi sportnap érdekessége, hogy arra épp az olimpia nemzetközi világnapjának előestéjén kerül sor.
Újabb sikeres sportrendezvényt tudhat maga mögött a legnagyobb mátyusföldi futóegyesület, a Roni RunClub. A festői szépségű tallósi kastélyparkban 12 órán át róhatták a köröket a futás szerelmesei.
A tehetséges birkózó ismét bizonyított.
Az ünnepnapon is a foci volt a középpontban.
Ebben a szezonban egy döntetlen és egy vesztes meccse volt a szőgyéni diákcsapatnak, a többit mind megnyerték.
Május 5-én Gútán rendezték meg a nyugat-szlovákiai kerületi karate verseny 4. fordulóját.
A fiatalok több sportágban versenyeznek.