2020. július 5., 08:00

Ma már presztízs CSEMI focit játszani

Nyolc éve hívta életre a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya a CSEMI focitornát, amely az évek során Andódon lelt igazi otthonra.

Médialapozó
Hol a rum? a győztes csapat

Az idén hat csapat állt pályára, ami 54 játékost jelentett. Ők két hármas csoportban mérkőztek meg egymással, a második helyezettek a harmadik helyért küzdöttek meg, a csoportgyőztesek pedig a döntőt játszották.

Danczi József, a Csemadok járási elnöke, főszervező elmondta, szívesen járnak vissza a tornára a játékosok és nagyon komolyan veszik a küzdelmet, úgy látszik presztízs lett CSEMI focit játszani. A megmérettetésen hivatásos bírók fújtak, az mérkőzések kétszer tíz percesek voltak. Az egyes csapatokat 4 + 1 játékos alkotta, állandó cserelehetőséggel.

A főszervező kiemelte, Andód község önkormányzatának a tornához való pozitív hozzáállását, akik nem csak a pályát biztosítják, de a szervezésből is nagyban kiveszik a részüket. A rendezvényre Puss Péter Andód polgármestere is kilátogatott. Külön köszönetüket fejezték ki az andódi Elektro Kiss vállalatnak, akik ajándékokkal járultak hozzá a focitornához.

A Csemi tornát a Hol a rum? fiatal csapat nyerte, a gólkirály Benča Matej, a legjobb játékos Rozsnyó László, a legjobb kapus pedig Gamboš Tomáš lett.

+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.