Huszonnégy órán át tartott a küzdelem Paláston
Huszonnégy órán át tartó szablyavívó teljesítményversenyt tartottak a felvidéken született végvári vitéz, Thury György tiszteletére a hétvégén Paláston.
Az esemény immáron negyedik alkalommal került megrendezésre Palást községben a Felföldi Dalia Iskola jóvoltából Kopecsni Gábor vezetésével. A falu tornatermébe különböző településekről érkeztek versenyzők, s közülük heten küzdötték végig a 24 órát.
Mindenki megküzdött mindenkivel, majd újból indult a kör előlről egészen addig míg le nem telt a 24 óra, így a résztvevőknek nem sok idejük volt a pihenésre. A versenyzők összesen 33 fordulót küzdöttek ezzel bizonyítva emberfeletti erejüket, kitartásukat és azt, hogy mennyire bírnak uralkodni a fáradtság és a fájdalom felett.
A szablyavívó versenyt három évente rendezik meg egészen 2010-től. Idén még kiemelkedőbb esemény volt, hiszen így tisztelegtek az Ipoly-menti vidéken, pontosabban Középtúron született bajvívó születésének 500. évfordulója előtt.