2024. április 1., 14:28

Helycsere a III. és az V. liga élén is

Továbbra sem megy a rimaszombatiaknak, akik sorozatban másodszor kaptak ki, s így a táblázaton is visszacsúsztak a harmadik helyre, míg az ólublóiak feljöttek az első helyre. A fülekiek kötelező győzelmükkel szorosan tapadnak az éllovas triászhoz, kínos meglepetés volt viszont a losonciak újabb hazai veresége.

gömöri foci
Illusztrációs felvétel
Fotó: Juhász Dósa János

Mivel az újonc losonctamásiak az V. ligában csak egy pontot szereztek Breznóbányán, így át kellett engedniük az első helyet a másik újonc cserpatakiaknak. Az V. ligában az éllovas felediek viszont pályára sem léptek, mégis megerősítették vezető helyüket, ugyanis az őket üldöző ipolynyékiek kikaptak az óváriak otthonában.

A III. liga 20. fordulójában tovább bonyolódott a bajnoki cím kérdése. A rimaszombatiakat mintha nyilatkozataikkal ellentétben nem igazán érdekelné a feljutás kérdése (ahogy az őszi bajnok sztropkóiakat sem), így a tabellán az ólublóiak – akik elgázolták (8:0) a námesztóiakat (Námestovo)  –, átvették a vezetést, s egy pontra megközelítették őket a fülekiek is, de a táblázat első felének sűrűségére jellemző, hogy a kilencedik helyen álló varranóiak (Vranov nad Topľou) is csak hatpontra vannak a listavezetőtől.

Továbbra is Janus-arcát mutatja a losonci együttes, amely két hete otthon kapott ki a námesztóiaktól, majd nagy meglepetésre idegenben győzött az akkori listavezető sztropkóiak (Stropkov) ellen.

Nagyszombaton köszönhetően a kora nyári időnek is, 300 néző látogatott ki a losonci arénába, hogy kiszurkolja kedvencei újabb győzelmét a gyenge formában lévő bártfaiak ellen, de hiába. A losonciak (Jenčo–Fabian, Kotora, Pipíška, Suja, Ufrla, Hulec (85. Varšo), Daško (14. Budáč), Berky, Dedok (68. Molnár), Šulek) csak futottak az eredmény után, s a bártfaiak vezető találatát ugyan Pipíška tizenegyesből még az első félidőben kiegyenlítette, de a mérkőzés hajrájában esett második bártfai gólra már nem volt válaszuk, így a losonciak továbbra is maradtak a kiesőzónában.

A fülekiek ((Páriš–Hronček, Telek (78. Köböl), Illés, Adamec (46. Ibos), Urbancsok (76. Nemergut), Rubint (46. Kojnok), Ciceu (74. Ádám), Püšpöky, Kvernadze, Metuk)) közel hétszáz néző előtt az utolsó helyen álló felsővízközieket (Svidník) fogadták, s mintha az esélyesség terhe ismét görcsössé tette volna őket (a tavaszi első fordulóban képtelenek voltak legyőzni a námesztóiakat is). Ugyan Metuk a 15. percben megszerezte számukra a vezetést, de ettől a felsővízköziek nem estek össze, s 12 perccel később egyenlítettek.

S ez az 1:1-es eredmény állt a táblán egészen a 71. percig, amikor Metuk másodszor is bevette Baláž kapuját.

Sőt meg sem állt a mesterhármasig. Besegített még Kvernadze is, így visszaállt a világ rendje, s a fülekiek végül magabiztos győzelmet arattak, amellyel maradtak ugyan a negyedik helyen, de már csak egy pont a hátrányuk a vezető triásszal szemben. A harmadik nógrádi együttes, a kálnóiak az őrületbe kergették a szurkolóikat (mintegy 250 néző látogatott ki a mérkőzésre), ugyanis előbb kétgólos vezetést engedélyeztek a kassai egyetemistáknak, majd megfordították az állást, s amikor már a szurkolók hazafelé indultak, mégis megkönyörültek a kassaiakon, s húsvétvasárnap lévén  egy pontot odaajándékoztak nekik (3:3). 

gömöri foci
Illusztrációs felvétel
Fotó:  Juhász Dósa János

A rimaszombatiak ((Sokol–Úradník, Ciprus, Oluwaseun Japhet, Marek–Juhász (57. Matej), Švehla, Rakyta (57. Vargic), Gembický (79. Abiodun Agboola), Emeka Okonji–Aremu)) a sztropkóiakhoz hasonlóan ritka pocsékul kezdték az idényt, s hiába segítettek be a nógrádi csapatok, akik remekeltek a listavezető sztropkóiak ellen, ráadásul a sztropkóiak szabadnaposak voltak, Bari Jenő védencei köszönték szépen, de nem éltek a felkínált újabb lehetőséggel.

Előbb hatpontos mérkőzésen kikaptak a mögöttük álló ólublóiaktól, majd húsvétvasárnap Veszelén (Oravské Veselé) is otthagyták a pontokat. A liptószentmiklósiak farmercsapata már a 6. percben vezetést szerzett, sőt a mérkőzés hajrájában a lelkes, a kiesőzónában tartózkodó csapat meg is duplázta az előnyét. Úradník ugyan szépíteni tudott, de túl későn, s még az egyenlítés sem jött össze Bari Jenő védenceinek, így bár továbbra is azonos pontszámmal (34) áll az ólublóiak és a sztropkóiak mögött, de mindössze hat ponttal jobbak, mint a kilencedik helyen álló varannóiak, így még bármi megtörténhet.

Ebben az élbolyban szerepelnek a 29 pontos kálnóiak is. A losonciak 22 ponttal ugyan a 10. helyen állnak, de a mezőny a táblázat alsó felében is sűrűsödik, az őket legyőző bártfaiak és a veszeleiek is kapaszkodnak felfelé.

A 21. fordulóban a régió csapatai közül a fülekiek és a batyiak szerepelnek idehaza, április 7-én, vasárnap 16.00 órától a fülekiek a szepesváraljaiakat (Spišské podhradie), míg a rimaszombatiak a héthársiakat (Lipany) fogadják, s mindkét csapat számára egyedül a győzelem számít elfogadható eredménynek. A kálnóiak az utolsó felsővízköziekhez, míg a losonciak vasárnapi matinéra a kassai egyetemistákhoz látogatnak.

Helycsere történt a táblázat élén az V. ligában is, ugyanis a 15. fordulóban az élen álló két újonc közül a losonctamásiaknak csak döntetlenre futotta a harmadik újonc breznóbányaiak otthonában, míg a cserpatakiak (Osrblie) sima hármast vágtak a tökutolsó tornaljaiaknak. A tótgyarmatiak meglepetésre győzni tudtak Selmecbányán, a ragyolciakat viszont kiütötték Ladomérmindszenten (Ladomerska Vieska).

De menjünk sorjában! A cserpatakiak még szombaton az első félidő második felében 15 perc alatt lerendezték a tornaljaiakat, s ideiglenesen átvették a vezetést a tabellán. Végül ott is maradtak, a losonctamásiak gól nélküli első félidő után hiába tettek szert Lalomia és Weisenpacher góljaival kétgólos előnyre Breznóbányán, a több mint 700 néző addig űzte-hajtotta a kedvenceit, míg Szczepaniak az utolsó percekben kétszer is bevette Šága kapuját, így a hazaiak pontot szereztek, a losonctamásiak viszont ponthátrányba kerültek a feljutásért vívott harcban.

A tótgyarmatiak épp a losonctamásiaktól kaptak ki a tavaszi első fordulóban, most viszont bravúros győzelmet arattak a negyedik helyezett selmecbányaiak otthonában,

ahol Berec már a 6. percben bevette a hazaiak kapuját. A második félidő közepén Péter Patrik megduplázta a vendégek előnyét, de a breznóbányaiakkal ellentétben a selmecbányaiaknak nem sikerült a bravúr, így maradt a 2:0-ás eredmény a tótgyarmatiak javára. A ragyolciak a 11. fordulóban győztek utoljára a sereghajtó tornaljaiak otthonában, azóta tart a vesszőfutásuk, s még pontot sem szereztek. Egy hete az újonc breznóbányaiaktól kaptak ki odahaza, most a ladomérmindszentiek ütötték ki őket. A hazaiak 3:0-ás vezetése után Molnár ugyan szépített, de a vendégeknek ennél többre nem futotta, sőt a hazaiak még két gólt berámoltak (az egyiket ragyolci lőtte a saját kapujába), így csúfos 5:1 lett a vége.

A cserpatakiak 36 ponttal átvették a vezetést a 35 pontos losonctamásiak és a 33 pontos nagykürtösiek előtt, akik az utolsó percben lőtt góllal tudták csak legyőzni a lelkes feketebalogiakat.

A 16 pontos tótgyarmatiak a kilencedik helyen szerénykednek öt ponttal lemaradva az előttük álló zólyomlipcseiektől (Slovenská Lupča), míg a tornaljaiak továbbra is két megszerzett pontocskájukkal készülődhetnek a VI. ligára.

A 16. fordulóban a losonctamásiak már április 6-án, szombaton 15.30 órától fogadják a ladomérmindszentieket, s ha ideiglenesen is, de legalább egy napra visszavehetik a vezetést a cserpatakiaktól, akik másnap Ragyolcra utaznak. A tótgyarmatiak a breznóbányaiakat, míg a tornaljaiak a poltáriakat fogadják.

Mivel a VI. liga 15. fordulójában a listavezető felediek szabadnaposak voltak, így az ipolynyékiek esélyt kaptak, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk. Igaz, ehhez Óváron kellett volna győzniük, de az ugyancsak ideges hangulatú találkozón (a játékvezető tíz sárga lapot osztott ki) Marík 78. percben szabadrúgásból szerzett gólja a vendégek álmait eltemette. S mivel az eredmény már nem változott, annak leginkább a felediek örülhettek.

A tavaszi első fordulóban végre idénybeli első gólját megszerző ajnácskőiek Csábra látogattak, de Balga Adrián és Balga Dominik gyorsan elvették a kedvüket pontszerzési reményeiktől.

Ugyan a félidő utolsó percében Radics gólja még felcsillantotta a reményt a vendégek előtt, de a második félidőben a csábiak újabb három gólt (Szabó, Malatinec, Balga Dominik) berámoltak, s így egy ötössel (5:1) küldték haza a sokkal szebb napokat látott gömöri csapatot. Amelyből a kapus Szabó az 53. percben a kiállítás sorsára jutott. A fura gólok mérkőzését láthatták a nézők Jolsván, ahol az ipolybalogiaknak a hazaiak két öngóllal is besegítettek, s hiába lőttek a hazaiak is gólt tizenegyesből, végül az öngólok mellett az ipolybalogiak Gyurász és Klinko találataival is 4:1 arányban győztek Jolsván. A góloknál csak sárga lapból volt több, amelyből hetet is kiosztott a bíró az ideges hangulatú mérkőzésen.

A táblázatot továbbra is a 32 pontos felediek vezetik a 28 pontos ipolynyékiek és a 26 pontos lónyabányaiak előtt, az őket követő óváriaknak és ipolybalogiaknak 25-25, mjg a csábiaknak 23 pontjuk van. A sort az ajnácskőiek zárják egyetlen pontocskával, amit épp egy hete szereztek a jolsvaiak ellen.

A 16. forduló mérkőzéseit április 7-én, vasárnap 15.30 órai kezdettel rendezik, a listavezető felediek épp Ajnácskőre utaznak, az ipolybalogiak a csábiakat, aaz ipolynyékiek a nyustyaiakat fogadják, míg az óváriak szabadnaposak lesznek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.