Foghíjas forduló, gólzáporos meccsek és piros lapok Gömörben és Nógrádban
Ahogy már megszokhattuk, most sem rendeztek teljes fordulót az V. és VI. ligában, több mérkőzés is különböző okok miatt elmaradt. Több mérkőzésen is potyogtak a gólok, Rimaszombatban, Ipolybalogon és Bussán 6-6, Ragyolcon és Nagyrőcén 8-8 gólt láthattak a szurkolók. Ajnácskőn hárman, míg Feleden ketten jutottak a kiállítás sorsára.
A III. ligában mindhárom csapatunk otthon játszott, s a napsütéses őszi időnek is köszönhetően Füleken, Losoncon és Rimaszombatban is szép számú nézősereg biztatta a csapatokat. Mérsékelt sikerrel, ugyanis mindössze 50 százalékos teljesítmény jött össze, a losonciak döntetleneztek, a batyiak magabiztosan győztek, a fülekiek viszont változatos mérkőzésen többször is vezettek, pontot mégsem szereztek. Losoncon nógrádi rangadóra került sor, amelyre mintegy 350 néző volt a helyszínen kíváncsi.
A losonciak az utóbbi időben meglehetősen felemás eredményt produkálnak, váratlan győzelmek mellett képesek váratlan vereségekre is. A kálnóiak ellen az ügyeletes gólvágójuk, Kotora a 36. percben meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak, de de a második félidő elején a kálnóiak egyenlítettek, s mivel már több gól nem esett, a Vízkeleti János legénységének meg kellett elégednie egy ponttal.
A tabellán utolsó fülekeiek alig 300 néző előtt fogadták a kassai Slávia TU csapatát, s akik otthon maradtak, azok bánhatták. A hazai győzelem ugyan ezúttal is elmaradt, sőt még pontot sem szereztek a fülekiek, de a semleges nézők remekül szórakozhattak. A kassaiak már a 11. percben vezetést szereztek, de öt perc múlva jött a Rimaszombatból importált Šulek, majd újabb öt perc múlva az ukrán Lovinjuk, s már a hazaiak vezettek. Az 55. percben a kassaiak egyenlíteni tudtak, s innen már a cserejátékosoké volt a főszerep. Először Kurunci újfent vezetést szerzett a fülekieknek, de elég volt egy háromperces rövidzárlat, s a kassaiak két cserejátékosa fordítani tudott. Az utolsó tíz percben újabb találat már nem esett, így a fülekiek újabb fájó vereséget könyvelhettek el.
A rimaszombatiak egy hete váratlan vereséget szenvedtek Sztropkón (Stropkov), most viszont az egykor sokkal szebb napokat is látott poprádiakat fogadták, akik legutóbb odahaza kaptak ki a losonciaktól. A mérkőzésre több mint négyszázan látogattak ki, s akik a sok választási akció ellenére a focit választották, nem bánták meg. A batyiak semmit sem bíztak a véletlenre, s a betegségéből felépült Ľupták tizenegyesből már a 13. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, akiknek a színeiben öt rózsahegyi játékos is játszott. Közülük Macejko két gólt is lőtt, az elsőt alig egy perccel a tizenegyes után. Újabb hét perc után Macejko meglőtte második, csapata immár harmadik gólját, s így gyakorlatilag az első félidőben eldőlt a meccs. A 60. percben Gembický már négygólosra növelte a hazaiak előnyét, s bár a vendégek szépíteni tudtak, az utolsó gól a hazaiaké volt, a Fülekről érkezett Ibos Dominik is a bevette a poprádiak kapuját.
A táblázat élén 10 forduló után a 22-22 pontos héthársiak (Lipany) és bártfaiak (az egyetlen veretlen csapat a mezőnyben) állnak, bár előbbiek egy mérkőzéssel el vannak maradva, a dobogó harmadik fokán az iglóiak találhatók 21 ponttal, őjet a 20 pontos varannóiak (Vranov nad Topľou) követik szorosan. Őket a veszeleiek (Oravské Veselé) és rimaszombatiak követik 17-17 ponttal. A losonciak 14 ponttal a tizedikek, s a tabellát a fülekiek zárják négy ponttal.
A 11. fordulóban mindhárom csapatunk október 16-án, vasárnap idegenben lép pályára 14.30 órai kezdettel. A rimaszombatiak Kálnón, a losonciak Szinnán (Snina), míg a fülekiek Szteopkón próbálják meg pontjaik számát gyarapítani.
Az V. ligában sem rendeztek teljes fordulót, két mérkőzés, köztük a forduló rangadójának kikiáltott, fehérkútiak (Príbelce) mezőközi (Medzibrod) vendégjátéka is elmaradt. Négy csapatunk közül csak a ragyolciak győztek, ők viszont kiütötték az egy hete még a dobogós mezőköziek ellen remeklő málnapatakiakat (Málinec). A 16. percben Lipták kezdte a haza gólgyártást, s a ragyolciak az első félidőben további két gólt rámoltak be a szétesően játszó vendégeknek, s a második félidőben sem volt megállás. Horváth Gábor és Koristek is 2-2 alkalommal talált be Király Adrián kapujába, s a vendégek végül 7:1 arámyú megalázó vereséggel távoztak Ragyolcról. Hazai pályán szerepeltek a tornaljaiak is, de hiába szereztek kétszer is vezetést a feketebalogiak ellen Bystrianský és Farkas Géza találataival, a feketebalogiak Balco révén mindkétszer egyenlíteni tudtak, így pontot raboltak a gömöri kisvárosból. Parázs mérkőzést láthattak a nézők Ajnácskőn, ahol a tabella alsó felében kullogó hazaiak már a 3. percben megszerezték a vezetést Illés Ronald góljával a gyetvaiak ellen, s amikor a 36. percben a vendégek játékosa, Kluka a kiállítás sorsára jutott, kevesen gondolták volna, hogy a vendégek mindhárom pontot elviszik Ajnácskőről. Pedig így történt, a második félidőben Vilhan előbb egyenlített, majd a 83. percben a vezetést is megszerezte a vendégeknek. Ekkorra már elszabadultak az indulatok, s Verdžák játékvezető előbb egy másik gyetvai játékost, majd a hazaiak edzőjét is leparancsolta a pályáról. Több gól viszont már nem esett, így a hazaiak nagyon fontos pontoktól estek el. A tótgyarmatiak Ladomérmindszentre (Ladomerská Vieska) látogattak, s bár a hazaiaknak az első félidő hajrájában lőtt vezető góljára még gyorsan válaszolni tudtak, a második gólra már nem, így nem sikerült az újabb felzárkózás a bajnokságot vezető hármashoz. Nagy meglepetésre hazai pályán veszítette el veretlenségét az eddig pontot sem veszítő Poltár, akik Kojnok révén már a 4. percben vezetést szereztek a tavalyi bajnok, de felsőbb osztályba mégsem lépő selmecbányaiak ellen, akik a félidő hajrájában egyenlítettek, majd a második félidőben két újabb gólt szerezve mindhárom pontot elvitték Poltárról. A bajnokság élén 24 ponttal továbbra is a poltáriak állnak, őket a 8 meccset játszott fehérkútiak követik 22 ponttal, míg a táblázat harmadik helyén ab 21 pontos, kilenc meccset abszolváló mezőköziek állnak. Őket a tótgyarmatiak követik 18 ponttal, igaz, ezt 10 mérkőzésen érték el. A ragyolciak 15 ponttal feljöttek a hatodik helyre, míg a két gömöri csapat továbbra is a táblázat legalsó helyeit foglalja el, az ajnácskőieknek 5, míg a tornaljaiaknak 4 pontjuk van.
A 11. forduló összecsapásaira szombaton és vasárnap kerül sor. Szombaton a ragyolciak a fehérkútiak otthonába látogatnak, míg vasárnap 14.30 órától a tótgyarmatiak a tornaljaiakat fogadják, az ajnácskőiek pedig a málnapatakiakhoz látogatnak.
Foghíjas volt a forduló a VI. ligában is, a nyustyaiak ugyanis hiába várták a lukanényeieket. Feleden gól nem esett, az első félidő hajrájában viszont két hazai játékos, Bial és Radics is a kiállítás sorsára jutott, így a 0:0-és döntetlen végül a hazaiakra nézve hízelgő, a vendég csábiakra kevésbé. Mindössze két gól esett Tiszolcon, ahová az éllovas óváriak látogattak. Mindkét gól a hajrában született, s mindkét találatot a vendégek szerezték. Igaz, az elsőt a saját kapujukba, így Mác gólja az utolsó pillanatban csak az egyenlítéshez, s az egy ponthoz volt elegendő. Akik arra számítottak, hogy az ipolynyékiak gólgálát rendeznek a dacsólámiak ellen, alaposan tévedtek. Mihálik és Fábián góljaival az első félidőben megnyugtató előnyre tettek szert, de több hazai gól már nem esett, a vendégek viszont a hajrában szépíteni tudtak (2:1). Ipolybalogon és Bussán 6-6, míg Nagyrőcén 8 gól esett, előbbi két helyen egyoldalú, az utóbbi helyen egyenlő megoszlásban. A nagyrőceiek nincsenek formában az idei évadban, így nem meglepő, hogy csak egy pontra futotta a bozitaiak ellen odahaza (4:4). S bizony ezért az egy pontért is nagyot kellett hajrázniuk. 6-6 gól esett Ipolybalogon és Bussán, előbbi helyszínen mindezt az alsósztregovaiak bánták, Bussán viszont a hazaiak, akiknek az előző fordulókban megtorpanó bajnokesélyes losonctamásiak rúgtak egy hatost. A vendégek csatára, Weisenpacher mesterhármasig jutott, ahogy a bozitaiak csatára, Denes is Nagyrőcén.
Nehéz a táblázatról szólni, hisz a bajnokságot a 22 pontos óváriak vezetik, de ők 10 mérkőzést játszottak, míg a második helyen álló 21 pontos losonctamásiak csak nyolcat. A harmadik nyustyaiak 9 mérkőzésen szereztek 18 pontot. Ahogy 18 pontja van az őket követő ipolybalogiaknak, csábiaknak, ipolynyékieknek is. Előbbiek 9 mérkőzést abszolváltak, utóbbiak viszont tízet. A bussaiak állnak az utolsó helyen két ponttal, ők az egyedüli csapat, akiknek még nem sikerült meccset nyerniük.
A 11. forduló sem lesz teljes, a nyustyaiak losonctamási vendégjátékára csak november elsején kerül sor. Október 16-án, vasárnap 14.30 órától a listavezető óváriak az ipolybalogiakat, az alsósztregovaiak a bussaiakat, a dacsólámiak a feledieket, a csábiak a tiszolciakat, a bozitaiak az ipolynyékieket, míg a lukanényeiek a nagyrőceiket látják vendégül.