2022. február 6., 10:40

Edző nélkül kezdődött a füleki FTC téli felkészülése

Az FTC focistái január 17-én kezdték meg a téli tréninget a gimnázium mögötti multifunkciós sportpályán. Az edzést Šimkovič Ľubomír és Farkaš Richard vezette – tájékoztatott Fülek önkormányzata közösségi oldalán.

füleki focisták
Fotó: Fülek város

Mint arról Visnyai Attila, az FTC elnöke beszámolt, az A csapatnak még nincs hivatalos edzője.

„Decemberben összeült az FTC igazgatótanácsa és értékelte a futballcsapat őszi eredményeit. A tanács megállapította, hogy a csapat nem hozta a várt teljesítményt, így az eddigi edző, Bari Jenő szerződését nem hosszabbította meg a következő évre. Több jelölttel is megkezdtük a tárgyalásokat, ám sikertelenül. Márciusig nyitva hagyjuk az új edző témáját illető kérdést, addig is a csapatot az edzői licenccel rendelkező Šimkovič irányítja, Farkaš pedig asszisztensként és egyben csapatvezetőként segíti a munkáját” – mondta Visnyai Attila.

Az első edzésen 18 játékos vett részt. A csapatot elhagyta Köböl Máté, aki Salgótarjánba lépett át, Botos Attila pedig egyelőre betegség miatt nem edz. A többi játékos maradt.

„Az ősz végén a vezetés egyetértett abban, hogy a csapatból hiányzik egy kiváló befejező csatár. Egy nyugat-szlovákiai és egy szerb játékossal folytattunk tárgyalásokat ez ügyben” – nyilatkozta Visnyai, hozzátéve: céljuk, hogy a csapat bekerüljön az új III. liga keleti csoportjába.

A nyáron megváltozik a versenyek felépítése, és hiszem, hogy sikerül olyan teljesítményt nyújtani, amivel képesek leszünk megtartani helyünket az új harmadik ligában.

Az eredmények mellett azonban arra is szükség van, hogy kialakítsuk az új bajnoki szabályzat által megkövetelt infrastruktúrát. Ezért a Szlovák Labdarúgó-szövetség felhívására pályázatot nyújtottunk be, a támogatásból új pályavilágítást szeretnénk építeni, felújítanánk az öltözőt és mellette új szociális helyiségeket és orvosi szobát szeretnénk építeni. Az eredményeket március elején tudjuk meg” – zárta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.