2019. április 10., 19:41

Csallóközi iskolák a győri NEMAK futsalkupán

Idén harmadik alkalommal vettek részt a dunaszerdahelyi Szabó Gyula általános iskola diákjai a győri NEMAK kupa elnevezésű futsal bajnokságban, amelybe ebben az évben már a csilizradványi általános iskola diákjai is bekapcsolódtak.

ma7futsal
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: ma7

A futsal, vagyis a teremfoci remek lehetőséget nyújt az ifjú nagypályás focistáknak, hogy fejlődjenek, csiszolják képességeiket, technikájukat, hiszen a 20x40 méteres pálya rákényszeríti őket a gyors döntésekre. Egyszerre, csapatonként csak 4-4 mezőnyjátékos lehet a pályán, így a gyors, egyérintős játék szinte elkerülhetetlen. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kapusnak sem lehet bármikor haza adni, csak ha az ellenfél játékosa is beleért. A futsal tehát segít felgyorsítani a játékos gondolkodását, és mivel a játékosok folyamatos forgásban vannak, a gyerekek több poszttal is megismerkedhetnek.

A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola csapata
A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola csapata
Fotó:  ma7

Nem véletlen, hogy több nyugat-európai klubnál is alkalmaznak teremfocis elemeket az edzéseken. Dárdai Pál Herthájáról például tudjuk, hogy gyakran használnak futsalos edzéstechnikákat a tréningeken, de a magyar válogatott egyik tehetsége, az Olaszországban légióskodó Nagy Ádám is erős futsalos alapokkal rendelkezik.

A küzdelmek négy korosztályban zajlottak, a Szabó Gyulások a legidősebbek, a 2004-es és fiatalabb születésű diákok küzdelmében vettek részt, a csilizradványiak pedig az eggyel fiatalabb korosztályban vitézkedtek. A névadó szponzor NEMAK cég és a főszervező Pozsonyi Márknak köszönhetően ismét számtalan izgalmas meccset láttak a játékosok, edzők és szülők.

A csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola csapata
A csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola csapata
Fotó:  ma7

A tízcsapatos mezőnyben a dobogó harmadik fokára állhattak fel a dunaszerdahelyiek. A csilizradványi Kóczán Mór általános iskola diákjai ugyan korcsoportjukban nem végeztek az első három hely valamelyikén, de így is rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodtak. A torna szervezettséget, színvonalát bizonyítja, hogy a diákok utókarácsonyi ajándékokat is kaptak, a résztvevő iskolák pedig felszerelést – mezeket, labdákat.

A játék öröme mellett legalább ugyanolyan fontos szempont az is, hogy ez a bajnokság egy újabb remek lehetőség arra, hogy magyar és magyar között kapcsolatot teremtsünk és tovább erősítsük a határokon átívelő kötelékeket.

ma7futsal
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.