A Szepességbe, Galíciába és Felső-Gömörbe látogat a 47. Honismereti Kerékpártúra
Negyvenhetedik alkalommal szervezik meg a Honismereti Kerékpártúrát. A résztvevők 2021. július 30. és augusztus 8. között a Szepesség, Galícia és Felső-Gömör tájait, történelmét és értékeit ismerhetik meg.
Köteles László, a Csemadok alelnöke, a Honismereti Kerékpártúra (HKT) egyik főszervezője elmondta, körülbelül 7 évvel ezelőtt határozták el, hogy a túra során bejárják a történelmi Felső-Magyarországot, többé-kevésbé a mai Szlovákia területét. A morva határtól indulva folyamatosan, évről évre haladtak kelet felé, a Tiszáig. Tavaly az eredeti célpontot, a Vereckei-hágót a járványügyi helyzet miatt nem sikerült elérniük.
– jegyezte meg.
A gyülekező 2021. július 30-án lesz Komlóskertben (Chmelnica), majd a következő napokban 307 km-t megtéve Gombaszögbe kerekeznek a résztvevők. Eközben felkeresik történelmi nagyságok szülőhelyeit és nyughelyeit, a Vörös Kolostort, a valamikori legészakibb magyar várat, Nedecet, látogatást tesznek a történelmi Galíciába, majd felkeresik Késmárkot, Lőcsét, Iglót, a Branyiszkói-hágót és sok más helyszínt, megismerve történelmünket. A Gömör–Szepesi-érchegységen átkelve látogatást tesznek Dobsinán, Betlérben, Csetneken, Rozsnyón és a gombaszögi pálos monostornál. A 47. HKT istentisztelettel zárul a szalóci református templomban. A részletes programtervezet alább, csatolmánykét megtalálható.
„A Honismereti Kerékpártúra negyedszer jut el a Szepességbe. 1990-ben itt kezdődött a túráknak az a fejezete, hogy már nemcsak magyar vidékeken, hanem a történelmi Magyarország területén barangolunk, olyan helyeken, amelyek kötődnek történelmünkhöz, kultúránkhoz, és jelenünkhöz is. Meggyőződésem szerint rajtunk kívül szinte senki nem látogatja ezeket a helyeket.
– mondta Köteles László.
Reményei szerint a túra résztvevőiben kialakul egy bizonyos kötődés a meglátogatott tájak és emlékhelyek iránt, s ha később erre járnak, megállnak egy pillanatig elmélkedni a múltunkon és a jelenünkön, illetve megmutatják családjuknak, barátaiknak, ismerőseiknek azokat a helyeket, amelyekre joggal lehetünk büszkék. Végezetül elmondta, korábban nem volt kötelező az előzetes jelentkezés a túrákra, tavalytól viszont a járványügyi előírások miatt ez szükséges.