2022. október 3., 09:11

A sport a szlovák kormánynak nem, de a helyi közösségeknek továbbra is fontos

A magyar válogatott sikereit figyelve sokan észre sem vették Felvidéken, hogy a szlovák labdarúgást már Gibraltárral egy szinten jegyzik a következő EB-selejtező sorsolása során, mert a szlovák nemzeti tizenegy egyre gyengébben teljesít. Ez annak fényében nem is csoda, hogy a mindig is alulfinanszírozott szlovák sport a koronavírus idején kapott néhány mélyütést, amelyből nem könnyű felállni.

kaposkelecseny foci
Helyi mesterek és a község alkalmazottai építik a focipálya infrastruktúráját Kaposkelecsényen

A bezárt stadionok, sportcsarnokok, az edzési lehetőségek csaknem teljes korlátozása, majd ezek késői feloldása csak egy része volt a nehézségeknek. Az elmúlt két évben szinte semmi sem történt a élsport vagy a tömegsport támogatási lehetőségeinek bővítése érdekében, miközben a szponzoráció a kereskedelmi szektorban jócskán megcsappant.

A kormányzat számára annak ellenére maradt teljesen kihasználatlan ez a terület, hogy már államtitkára is van a sportnak, de mint annyi helyen, itt is a kormányon belüli ellentéteknek lehettünk tanúi. Amíg az iskolai testnevelésórák heti számának növelésének vitája van terítéken, addig a kis sportklubok ugyanúgy szinte semmi segítséget nem kapnak, mint a szlovák élsportot formáló klubok.

Amíg a SMER-SD kormányai alatt a volt szövetségi kapitány nevével is fémjelzett időszakban legalább műfüves pályák létesültek (más kérdés, hogy sokszor felesleges helyeken is), most hiába vannak korábbi remek teniszezők a parlamentben, az eredmények nem látványosak.

Kihívásokkal teli idők

Méry János az önkormányzati politika résztvevőjeként, de korábbi sportvezetőként is látja, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a kisebb sportkluboknak a Csallóközben.

„Az SK Csallóköznádasd klubot a járvány sajnos ugyanúgy érintette, mint a többi járási klubot: a járási fociszövetség az országos szövetség döntését végrehajtva egymás után két szezonban is leállította a bajnokságot. A csallóköznádasdi klub élete gyakorlatilag megállt, nem tarthattunk edzéseket, nem szerveztünk bált, focitornát és természetesen meccseket sem játszottunk. De a csapat magja így is együtt maradt, mivel virtuálisan tartottuk a kapcsolatot, s amint lazultak a szabályok, rohantunk focizni. Mivel nálunk a játékos-edzőn kívül senki sem kap fizetést, ezért a játékosok ebben a holt időszakban sem mentek el tömegesen, természetesen egy-egy kivételtől eltekintve. Jó maradt a hangulat a csapatban. A vírus nem rombolta le, amit 2017 óta felépítettünk, annyi viszont történt, hogy a Baka községgel együtt működtetett kiscsapatunkat meg kellett szüntetni, mert eggyel kevesebb csapatot tudtak csak összerakni a faluban. Így nem maradt más hátra, be kellett fizetni a szövetségnek a büntetést, mert nincs utánpótlás-csapatunk. Szerintünk inkább motiválni kellene a csapatokat, hogy akár két falu hozzon össze egy kiscsapatot, nem pedig büntetni. Ennek ellenére a járás csapatai még tartják magukat, s én mint a csapat volt elnöke azt szeretném, hogy ez Csallóköznádasdon is így maradjon, ezért adtam át tavaly a posztomat Nagy Imrének, akivel csapatunk folytatja a megkezdett munkát.”

A közösség egyik összetartó eleme

A helyzet a Komáromi járásban is hasonló, ahol ugyancsak megérezte a közösség a sportélet leállítását. Már csak az a kérdés, hogy a pozsonyi parlamentből az egész Szlovákiában érződő tendencia miért nem tűnt fel senkinek, hogy valamilyen módon segítette volna a helyi közösségeket.

Bátorkeszi községben a foci mellett még a helyi sakkozóknak is nagy hagyománya van. „A koronavírus idején voltak olyan időszakok, amikor a sakkozóink egyáltalán nem tudtak versenyekre járni” – tudjuk meg Labancz Roland polgármestertől.

Ami a focit illeti, a szabályozások megnehezítették az edzéseket és a polgármester azt is kiemeli, a járványidőszakot elsősorban a sport közösségteremtő ereje sínylette meg. Ez meglátszott az újrainduláson is, mert a régióban is több klub a megszűnés vagy az összeolvadás sorsára jutott.

Az is egyértelmű, hogy a fiatalok szintjén a jelenség még nyilvánvalóbb, mert az egy vagy két év nem folyamatos munka mellett az ifjúság egy része más kedvtelést választ magának, tehát újraépíteni az utánpótlást nem egyszerű. Bátorkeszin is megfigyelhető volt a morzsolódás, de ma már ott tartanak, hogy egy új korosztályban is beneveztek a bajnokságba.

A fociszakosztály vezetői mindig elmondják, mekkora kihívás a fiatalok megnyerése és megtartása a sportban. A nyáron is szerveztünk olyan rendezvényt, ahol a szülőkkel együtt focizhattak a fiataljaink, de az edzők is részt vettek a mérkőzésekben”

– mondja el Labancz Roland. Ezzel is a jó hangulatú közösségi élmény biztosítása volt a céljuk és emellett természetesen a toborzás is.

Az anyagi hátteret is nehezebb biztosítani, de a polgármestertől megtudjuk, esetükben korábban is az önkormányzat volt a sport legnagyobb támogatója, ez továbbra is így van, de nyilvánvaló, hogy a gazdasági válság okozta nehézségek idején a vállalkozóktól is összetettebb forrásokat szerezni.

Keleten a helyzet változóban

A kaposkelecsényi futballcsapat 2011-ben szűnt meg anyagi támogatás hiányában. Akkor a nagymihályi járási területi labdarúgó-bajnokság 1. osztályában szerepelt a csapat.

Varga Tibor 2018 óta vezeti az Ung-vidéki települést. Egykori labdarúgóként felismerte az igényt a helyi foci támogatására.

"Vallom, hogy egy falu élete akkor teljes, ha vasárnap délelőtt a templomban gyűlnek össze a polgárok, délután pedig a futballpályán is vannak elegen. Mióta az eszemet tudom, községünkben mindig is nagy szerepe volt a labdarúgásnak. Nyolc évig mégsem volt futballcsapat a falunkban, ami sokaknak nagyon hiányzott. Újonnan megválasztott polgármesterként nagy örömmel fogadtam, hogy községünk egykori játékosai partnerek a futballcsapat újraszervezésében. Látva, hogy térségünkben egyre inkább megszűnőben vannak a sportszervezetek, tudtam, hogy ez nem lesz könnyű, de a fiúk vállalták, intézkedtek, szervezkedtek, miközben az önkormányzati testület, a hivatal alkalmazottai és én segítettünk, amiben csak tudtunk. Megérte a munkát, hisz nagy az érdeklődés a nézők részéről. A meccseinkre sokan kilátogatnak, még idegenbe is jönnek szurkolni a fiatalok, idősek, családok. Ez nagyon fontos, mert a sport összehozza a lakosságot, a barátságot és a közösséget is erősíti” – nyilatkozta a ma7-nek Varga Tibor polgármester.

A nyolc év kihagyás meglátszott a focipálya és az öltöző állapotán is. Volt mit rendbe tenni.

kaposkelecsenyi foci

„Nem sikerülhetett volna azon focisták és sportbarátok nélkül, akik szabadidejüket rászánva, önkéntes munka keretében dolgoztak napokat. Széleskörű rekonstrukciót kellett elvégezni, mire a sportpálya, az öltözők és a mosdók újra használhatóak lettek. Ezek a munkálatok főleg helyi mesterek, sportbarátok brigádmunkájának köszönhető, ahogy az is, hogy megújult a terasz, illetve világítás és hangosítás is van már. A Kassa Megye Önkormányzatától kapott pályázati támogatásokból eredményjelző táblát, labdafogó hálót szereltünk fel, mezeket vásároltunk, a Bethlen Gábor Alap támogatásával új garázst építettünk és mobil lelátókat szereztünk be. Idén nyáron elindult az ifjúsági csapat is, a gyermekek és a szülők nagy örömére."

Azt mindenki tudja, hogy az önkormányzatok egyre nagyobb kihívások elé néznek. Egyre nehezebb a helyzet és ezt a sportszervezet tagjai is megértik.

"Elejétől kezdve megoldottunk, amit csak lehetett önerőből, szponzorok bevonásával, pályázatokból, vagy kalákában, brigád munkával, így nem került sokba és most sem nagy kiadás a csapat fenntartásra az önkormányzat számára. A "szoros nadrágszíj" politikája, ahogyan a kezdetektől, úgy továbbra is érvényesül. Játékosaink a futball szeretete és a közösség, a baráti társaság miatt csatlakoztak hozzánk. Amíg ez így marad, lesz labdarúgás a faluban. Bízom benne, sokáig."

A három különböző történetből is kitűnik, az ország különböző részein a problémák hasonlók, de a helyi közösség ereje sokszor csodákra képes. Kár, hogy mindez nem társul a központi kormányzat segítségével, mert akkor talán az ország focija is jobb volna,  de a sportélet bizonyosan.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.