2025. május 21., 11:32

2024 legjobb sportolóit díjazták Dunaszerdahelyen – KÉPEKKEL

Idén is a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ adott otthont az előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó, Dunaszerdahelyen tevékenykedő élsportolók, edzők és helyi sportklubok díjazásának.

a-vambery-armin-alapiskola-enekkara
Galéria
+13 kép a galériában
A Vámbéry Ármin Alapiskola énekkara
Fotó: Nagy Attila

A rangos gálaműsor az évek folyamán technikai szempontból is sokat fejlődött, ráadásul szinte telt ház fogadta a jelölteket és a díjazottakat, s valljuk meg, ez nem volt mindig így.

toth-katalin
Tóth Katalin
Fotó:  Nagy Attila

A május 19-én megtartott kétórás gálaműsort Tóth Katalin sport témájú dalok előadásával foglalta keretbe, ragyogó teljesítményt nyújtva (zárásképpen, tanítványával, Varga Rebecával énekelt jól sikerült duettet). Az eseményen többek között jelen volt Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete, Horony Ákos kisebbségügyi kormánybiztos, Puha György és Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármesterei, Nagy Darina, a dunaszerdahelyi városi hivatal elöljárója és Nagy Krisztián, a városi önkormányzat ifjúsági- és sportbizottságának elnöke.

Idén 6 kategóriában osztottak ki díjakat:

1. 15 év alatti egyéni sportoló
2. 15 és 20 év közötti egyéni sportoló
3. Fogyatékkal élő sportoló
4. Felnőtt egyéni sportoló
5. Csapat
6. Edző.


A díjakra a sportszervezetek és a lakosok is nevezhettek sportolókat, edzőket és csapatokat.

puha-gyorgy
Puha György
Fotó:  Nagy Attila

Puha György hangsúlyozta, hogy Dunaszerdahelyen a sport területén is van mire és kire büszkének lennünk.

Azok a sportolók, akik ma itt ülnek, egytől egyig sikeresek, hiszen a sikerért keményen megdolgoztak, mivel tudjuk, hogy a terveik, elképzeléseik soha nem csaptak át csodavárásba. Épp ezért sokuknak az álma már a múlt évben valóra válhatott. Talán többen meg is kérdezik önöktől, mi is a siker, mi is a sikerük titka? Egy sikeres élsportoló erre azt válaszolja, hogy a sikernek nem titka van, hanem receptje, mégpedig a kemény munka. De tudjuk, hogy a kemény munka nem elég, először is akarni kell a győzelmet. Tehát akard a győzelmet, de még ez sem elég, hiszen hinned kell magadban, hogy meg tudod csinálni, hogy győzni tudsz. De sokszor még ez sem elég, mert eljöhet a pillanat a pályán, vagy akár a szőnyegen, amikor úgy érzed, hogy nem bírod tovább, mindened fáj, feladod, és ekkor csak egy valami segíthet: ha ránézel csapattársaidra, és tudod, hogy nem vagy egyedül, tudod, hogy együtt lesztek megállíthatatlanok. Tehát nagyon fontos a csapatszellem, a sportbarátok segítése, az egy mindenkiért, mindenki egyért jelmondata”,

emelte ki az alpolgármester.

balogh-csaba
Balogh Csaba
Fotó:  Nagy Attila

Balogh Csaba köszöntőbeszédében megemlítette, hogy jobb hónapot és napot keresve sem találhattak volna a szervezők, ugyanis május egy olyan hónap, amikor lezárunk egy időszakot. A legtöbb sportágban, különösen a csapatsportágakban ugyanis most dőlnek el a bajnoki helyezések, és folyik a végső küzdelem a győzelemért.

A május a sport szempontjából nekünk, magyaroknak azért is fontos vagy érdekes hónap, mert immár 25 esztendeje május 6. a magyar sport napjáé. Ugyanis éppen 150 évvel ezelőtt, 1875. május 6-án a Margitszigeten a Magyar Atlétikai Klub, az akkori MAC, az egyik első hivatásos Atlétikai Klub, megszervezte az egyik első hivatásos sportversenyét. (…) A mai nap, május 19. azért érdekes, mert éppen a napokban hozott az ENSZ közgyűlése egy határozatot, szintén magyar kezdeményezésre, amely május 19-ét a fair play nemzetközi napjává avatta, úgyhogy a mai napon a fair play-t is ünnepeljük a sportban”,

fogalmazott a nagykövet.

nagy-krisztian
Nagy Krisztián
Fotó:  Nagy Attila

Nagy Krisztián kiemelte, hogy Szlovákiában az öt legnépszerűbb, leginkább figyelemmel kísért csapatsportból a dunaszerdahelyiek kettőben is abszolút az országos élvonalhoz tartoznak. Ez nem más, mint a női kézilabda és a férfi labdarúgás. A beszédek után került sor a gálaműsor díjátadó részére; a hat kategóriában a következő sportolókat, csapatokat és edzőket díjazták:

15 év alatti egyéni sportolók:
1. helyezett: Rajkovics Zsombor (Dunaszerdahelyi Birkózóklub);
2. helyezett: Vajas Viktória (Dunaszerdahelyi Birkózóklub);
3. helyezett: Matej Majerčík (Športujsnami rock and roll klub).

További jelöltek: Andrejkovics Bence (Ippon Karate Klub), Beke Krisztián (Szlovák Motorsport Szövetség), Bódis Attila (Motobu Kai White Raven Karate Klub), Hauer Róbert (Lehko Wrestling Team), Lentulai László (Motobu Kai White Raven Karate Klub), Nemčík Milán (Kempo Dojo), Novotný Adrián (Euromilk asztaliteniszklub), Tóth Fábián (TopRunDS), Tóth Tamás (Ippon Karate Klub).

a-legjobb-15-ev-alatti-egyeni-sportolok
A legjobb 15 év alatti egyéni sportolók
Fotó:  Nagy Attila

15 és 20 év közötti egyéni sportolók:
1. helyezett: Vodnyánszky Renáta (Megy Sport DS atlétikai klub);
2. helyezett: Hegedűs Réka, Dunaszerdahelyi Birkózóklub);
3. helyezett: Görcs Lara, (Dunaszerdahelyi Birkózóklub).

További jelöltek: Bíró Szebasztian (Megy Sport atlétikai klub), Laposa Laura (IPPON Karate Klub), Oroszi Erich (Kempo Dojo).

a-legjobb-15-es-20-ev-kozotti-egyeni-sportolok
A legjobb 15 és 20 év közötti egyéni sportolók
Fotó:  Nagy Attila

Fogyatékkal élő sportoló:
Husvéth Rebeka

husveth-rebeka
Húsvéth Rebeka
Fotó:  Nagy Attila

Felnőtt egyéni sportolók:
1. helyezett: Bíró Attila (UltrAti Sportklub);
2. helyezett: Plavec Péter (Sportfanatic);
3. helyezett: Nyáry Richárd (TopRunDS).

További jelöltek: Gányovics Balázs (Dunaszerdahelyi Birkózóklub), Kocsis László (IPPON Karate Klub), Óvári Éva (Motobu Kai White Raven Karate Klub), Pék Dezső (Sportfanatic), Samu István (Motobu Kai White Raven Karate Klub), Tősér Sándor (TopRunDS sportklub), Vajas Roland (Csallóközi Marathon Club).

a-legjobb-felnott-egyeni-sportolok
A legjobb felnőtt egyéni sportolók
Fotó:  Nagy Attila

Csapatok:
1. helyezett: HC DAC női kézilabdacsapata;
2. helyezett: FK DAC 1904 U16-csapata;
3. helyezett: FC DAC labdarúgócsapata.

További jelöltek: HC DAC Dunaszerdahely U12-csapata, IPPON Karate Klub, Megy Sport atlétikai klub, Euromilk asztaliteniszklub – idősebb tanulók, Dunaszerdahelyi Sakk Klub, Maneskin – a Športujsnami akrobatikus rock and roll klub csapata, TopRunDS, Dunaszerdahelyi Birkózóklub.

a-legjobb-csapatok
A legjobb csapatok
Fotó:  Nagy Attila

Edzők:
1. helyezett: Debre Viktor (a HC DAC női kézilabdacsapatának vezetőedzője),
2. helyezett: Varga Medgyes Renáta (Megy Sport atlétikai klub),
3. helyezett: Plavec Péter (Sportfanatic).

További jelöltek: Csiba Tibor (Ippon Karateklub), Dominika Grajcarová (a Športujsnami akrobatikus rock and roll klub edzője), Magyar Bálint (Trinitas Sport Club), Ľudovít Novotný (Euromilk asztaliteniszklub), Ladislav Tarič (TopRunDS), Vajas József (Dunaszerdahelyi Birkózóklub).

a-legjobb-edzok
A legjobb edzők
Fotó:  Nagy Attila

Az ünnepségen két sportoló polgármesteri emléklapot vehetett át a portugáliai IKF Kempo Világbajnokságon elért kimagasló eredményekért. A viadalon Nemčík Milán ezüst- és bronzérmet, Petőcz Kevin pedig arany- és bronzérmet szerzett.

nemcik-milan-es-petocz-kevin
Nemčík Milán és Petőcz Kevin
Fotó:  Nagy Attila

A gálaműsoron közreműködött a Vámbéry Ármin Alapiskola énekkara.

a-legjobb-15-es-20-ev-kozotti-egyeni-sportolok
Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék