Elrontotta a rajtot, de aztán szenzációs versenyzéssel és remek előzésekkel diadalmaskodott.
A bemutató azért most lesz, mert az idén van a 15. évfordulója Schumacher hetedik F1-es világbajnoki diadalának.
Nem volt szerencséje az első napon a Herczig Norbert Ferencz Ramón kettősnek a Rally Európa-bajnokság 4. állomásán Lengyelországban.
Leclerc indul az első sorból.
Sikeres kvalifikáción van túl a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős a rali Európa-bajnokság negyedik állomásán, Lengyelországban.
A két Mercedes versenyző ismét a dobogón.
A pontversenyben élen álló ötszörös világbajnok 86. alkalommal szerezte meg az első rajthelyet, Franciaországban pedig másodszor.
A második startpozícióból nyert.
Túl a Forma–1-es világbajnoki szezon egyharmadán, hét nagydíjon, még futamgyőzelem nélkül áll az olasz istálló.
Kérdés, hogy lehet-e óvást benyújtani?
A német pilóta pályafutása során 56. alkalommal, Montrealban pedig ötödször indulhat az élről vasárnap.
Második helyen Vettel, a harmadikon Bottas gördült be.
Apró baki vezetett oda, hogy elmaradt a Mercedes kettős győzelme Monacóban.
A beszámoló szerint a búcsúztatóra a Stephansdom szinte teljesen megtelt, az első sorokat a családtagoknak és a meghívott prominens vendégeknek foglalták le, de a további helyeket megnyitották a nagyközönségnek.
Szerda reggeltől délig a rajongók és szurkolók vehetnek végső búcsút az egykori versenyzőtől a babérral díszített zárt koporsónál, amelynek tetején Lauda bukósisakja látható.
Az eredmény miatt csalódottak.
Verstappen másodikként ért célba, de 5 másodperces büntetést kapott, így nem léphetett a dobogóra.
Az első napot követően a 10. helyen áll a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rally Európa-bajnokság (ERC) idei harmadik futamán Lettországban.
A hetedik helyet szerezte meg a kvalifikáción a MOL Racing Team párosa Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rally Európa-bajnokság (ERC) idei harmadik futamán Lettországban.
Tizedik alkalommal versenyez együtt a MOL Racing Team párosa Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rally Európa-bajnokság (ERC) idei harmadik futamán Lettországban.
Forma 1-es pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször győzött.
A tengerparton elhelyezkedő pályán legutóbb 1985-ben rendeztek F1-es versenyt, azt a háromszoros világbajnok osztrák Niki Lauda nyerte meg.
A mercedesek ismét dupláztak.
A Schumacher című dokumentumfilm beharangozó reklámszpotját a kedden kezdődő cannes-i filmfesztiválon is levetítik az alkotók.