2020. május 19., 11:00

WTCR-dobogós versenyző is lefutotta a BSI virtuális versenyét

Nagy Norbert is elindult a hétvégi Riska Virtuális Futóhétvégén. A WTCR-dobogós magyar pilóta 5 kilométert futott a BSI által megrendezett eseményen. A futóhétvégén mindenki ott teljesíthette a vállalt távot, ahol akarta. A virtuális verseny közel kétezer futót mozgatott meg az ország 300 településén.

Fotó: VPB

„Jelenleg túl sok bizonytalanság van körülöttünk, köszönhetően a koronavírus-járványnak. A káoszban azonban egy biztos: a versenyévadra való felkészülésben elengedhetetlenek a kardió edzések. Rendszeresen futok, így nem volt kérdés, hogy benevezek a Riska Virtuális Futóhétvégére” – mondta Nagy Norbert, aki távját a Margitszigeten teljesítette.

Nagy Norbert a tervek szerint pályaversenyen és hegyi kategóriában is rajthoz áll 2020-ban.

Sokan bele sem gondolnak abba, hogy egy-egy versenyen milyen nagy hangsúlyt kap a lehető legjobb kondíció. Az úgynevezett alapozási időszakban én ezt rendszerint futással szoktam összerakni.” – tette hozzá Nagy Norbert.

A pilóta a versenyzés mellett mentorként is tevékenykedik. A Nagy Norbi Racing Team szakmai vezetőjeként elsősorban fiatal gokartosok szakmai felkészülését segíti.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.