Visszatér a száguldó cirkusz a fekete kontinensre
Afrikában legutóbb még 1993-ban rendeztek Forma-1-es futamot, most pedig úgy tűnik, 37 év után visszatérhet az F1 a kontinensre.
A napokban hivatalosan is bejelentették, hogy a ruandai Bugeserában fognak felépíteni egy új versenypályát, ahol a 2030-as évek elejétől már futamokat is rendezhetnek. Ahogy már a bevezetőben is írtuk, legutóbb még a 90-es évek első felében rendeztek futamot Afrikában, akkor Dél-afrikai Nagydíjra került sor, melyet Kyalamiban tartottak.
Az elmúlt bő három évtizedben a kontinens lakossága nem köszönthette a pilótákat, ez viszont hamarosan megváltozhat. Ruanda egyébként egyre inkább arra törekszik, hogy turistaparadicsommá váljon, és az európai vendégek már ne csupán Kenyába vagy Zanzibárra látogassanak, hanem az országukba is.
Több európai futballklubbal kötött partnerszerződést az elmúlt években, így került például a Visit Rwanda felirat az angol bajnok Arsenal mezeire, akikkel viszont több év után megszűnt az együttműködésük.
Valószínűleg a Forma-1-es futam is azt a célt szolgálná, hogy minél több turistát csalogassanak az országba, nem is véletlen, hogy a Visit Rwanda, tehát az ország hivatalos turisztikai és befektetési márkája lehet a futam névadója is. Amit még a nagydíjról tudni érdemes, egy tízéves projektről van szó, pontos dátumot azonban még nem tudni, mikor rendezhetik meg az első futamot.
Egyre több utcai pályával találkozunk az F1-ben, a ruandai viszont nem ilyen lesz, állandó pályát terveznek, ahol a nyomvonal tervezése során kihasználják majd a terület természetes szintkülönbségeit, így leginkább az ausztriai pályához fog hasonlítani.
Egyébként a FIA-elnökének, Mohammed ben Sulayemnek, az F1-vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak, és Ruanda elnökének, Paul Kagamenek nyilatkozatából is kiderül, hogy céljuk nem csupán az volt, hogy közel négy évtized után ismét futamot rendezzenek Afrikában, hanem, hogy ezzel felvirágoztassák az ország turizmusát, és vonzóvá tegyék a befektetők számára.
A döntés tehát megszületett, és hamarosan a munkálatok is elkezdődhetnek, pár év múlva pedig egy különleges hellyel bővülhet a száguldó cirkusz versenynaptára.