2018. szeptember 26., 09:21

Vettel jó oroszországi eredményben bízik

A világbajnoki pontversenyben második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája szerint az olasz istállónak nincs oka az aggodalomra a hétvégi Forma-1-es Orosz Nagydíj helyszínén, Szocsiban, ahol ismét versenyképesek lesznek.

Sebastian Vettel
Fotó: TASR

A 31 éves Vettel 40 pontos hátrányban van az összetettben az ötödik vb-címére hajtó Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben, ennek ellenére változatlanul úgy véli, a hátralévő öt futamon még van esélye előzni a pontversenyben, és megszerezni a trófeát.

"Az elmúlt években Oroszországban jól szerepeltünk, az autónk most is tökéletesen megfelelő a jó eredményhez" - nyilatkozta szerdán Vettel, aki a szocsi versenypálya négy évvel ezelőtti bemutatkozása óta még nem tudott nyerni, de kétszer, 2015-ben és tavaly második lett a 2014-es téli olimpia központi létesítményei körül kialakított aszfaltcsíkon.

"Azt gondolom, hogy a hátralévő helyszínek egyikén sem kell tartanunk semmitől, az autónk összességében az egész idényben jól működött, ez az erőssége, így aztán nincs okunk az aggodalomra" - jelentette ki a német pilóta.

Hamilton az idei szezon legutóbbi öt nagydíjából négyet megnyert, Vettel ezek közül csak Belgiumban tudott győzni.

A tavalyi idényben öt versennyel a vb vége előtt Hamilton előnye 34 pont volt Vettellel szemben, és végül a brit az utolsó két futamra már világbajnokként utazhatott el.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.