Verstappen nyitva hagyta a kérdést a jövőjéről
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Forma-1-es Red Bull istálló versenyzője egyáltalán nem biztos abban, hogy a 2028-ban lejáró szerződése után is a sportágban marad.
Az összetettben most is élen álló 25 éves pilóta erről a hétvégi, Bakuban sorra kerülő Azeri Nagydíj helyszínén nyilatkozott, kiemelve, hogy
nem rajong túlzottan a sprintfutamos hétvégék most bemutatkozó lebonyolításáért, valamint a versenynaptárban szereplő futamok mennyiségéért sem.
- jelentette ki Verstappen.
- tette hozzá.
A holland versenyző úgy vélte, minden pilóta pályafutása során eljön az a pillanat, amikor valami mást akar csinálni.
- fogalmazott.
Verstappen azt is elárulta:
nem motiválja különösképpen, hogy hét-nyolc világbajnoki címet nyerjen és rekordokat állítson be, vagy döntsön meg a Forma-1-ben.
Ugyanakkor szívesen indulna majd a későbbiekben más versenysorozatokban, ahogyan tette azt a most 41 éves, és az Aston Martinnal új fénykorát élő Fernando Alonso. A kétszeres vb-győztes spanyol pilóta kétszer diadalmaskodott a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen, valamint rajthoz állt az egyesült államokbeli Indianapolis 500-on is, de Dakar-ralit is teljesítette már.
A bakui hétvégén pénteken (ma) délután rendezik a vasárnapi verseny időmérő edzését, szombaton pedig az úgynevezett sprintkvalifikációra, a délutáni sprintfutam időmérőjére kerül sor, majd a rövidebb távú, 100 kilométeres sprintversenyt bonyolítják le.
Ilyen hétvégéből hat lesz az idén, a vb pedig 23 futamból áll. Jövőre ez 24 lehet, ha Kína visszatér a programba.