Verstappen nyert, Norris a vb-cím küszöbén
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat, amelyen a másodikként célba érő Lando Norris, a McLaren brit pilótája nagy lépést tett a vb-győzelem felé.
A 28 éves Verstappennek ez az idei hatodik és pályafutása 69. futamgyőzelme.
Sikerével még Verstappennek is van esélye megnyerni a vb-trófeát, Norris ugyanakkor a következő hétvégén, Katarban akár bebiztosíthatja karrierje első vb-címét.
A rajtnál Norris nagyon agresszívan próbálta kizárni a mellőle rajtoló Verstappent az első kanyar belső ívéről, de ennek nyomán túlságosan rövidet fékezett, szélesen fordult, a holland versenyző ezt kihasználva átvette a vezetést. Norris ráadásul még egy pozíciót veszített, a hátulról lendületből érkező Russell is meg tudta előzni. A Mercedes brit pilótája kisvártatva Verstappent is támadhatta, de két-három kör után végül felhagyott a kísérletezéssel.
A 10. körben Verstappen, Russell, Norris, Carlos Sainz Jr. (Williams), Isack Hadjar (RB), Piastri volt a sorrend az első hat helyen, de hamarosan a hátrébbról startolt és jó tempót diktáló Charles Leclerc (Ferrari) egészen az ötödik helyig jött fel, miután Piastrit és Hadjart is maga mögé utasította egy-egy szép manőverrel.
A boxkiállások sorát az élmezőnyből Russell kezdte meg, ő a 18. körben cserélt kereket, majd Piastri a 22., Norris és Sainz a 23. körben kapott friss abroncsokat. Verstappen autóján pontosan féltávnál, a 25. körben cseréltek kereket, és a holland versenyző valamivel több mint egy másodperces előnnyel tért vissza az élre. A sorrend Verstappen, Russell, Norris volt a dobogós helyeken, de 16 körrel a vége előtt a nagy lendülettel érkező Norris könnyedén előzte meg Russellt és jött fel másodiknak.
A hajrában aztán Norris nem erőlködött utolérni Verstappent, és végül több mint 20 másodperccel lemaradva ért célba másodikként, Piastrinak pedig meg kellett elégednie a negyedik hellyel, amelynél jobb eredményt reálisan nem érhetett el ezúttal.
Nagyszerű futamot teljesített az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), aki a 17. helyről rajtolva lett ötödik, míg hatodikként Leclerc, mögötte pedig sorrendben Sainz és Hadjar zárt. A mezőny végéről startolt hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Ferrari) a leintésig feljött tizediknek és így szerzett egy vb-pontot.
A jövő hétvégén Katarban az idény utolsó sprintfutamos hétvégéjét rendezik.