Verstappen a sprintfutamot és Russellt is kritizálta
A kétszeres világbajnok és címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a sprintfutamos lebonyolítást, valamint a rövid távú verseny első körében vele összekoccanó riválisát, a Mercedest vezető brit George Russellt is kritizálta a Forma-1-es Azeri Nagydíj szombati napja után.
A 25 éves Verstappen harmadikként ért célba a 100 kilométeres, 17 körös sprintviadalon, melynek rajtja után, az első néhány kanyarban nagy csatát vívott Russell-lel. A holland szerint a brit nem hagyott elég helyet neki, a két versenyautó össze is ért, sőt Verstappen Red Bullja jelentősebb mértékben sérült is az oldaldobozán. A vb-címvédő később vissza tudta venni a harmadik helyet Russelltől, csapattársa, a mexikói Sergio Pérez elsőként, a Ferrarit vezető monacói Charles Leclerc pedig másodikként haladt át a célvonalon.
A leintés után Verstappen magyarázatot kért Russelltől az első körben történtekre, valamint revanssal fenyegette, a brit versenyző azonban a bukósisakot magán hagyva néhány másodperc után elsétált.
- jelentette ki Verstappen.
- tette hozzá.
A végül negyedikként záró Russell kiemelte, neki az a feladata, hogy
a helyezésekért küzdjön, egyúttal kifogásolta, hogy Verstappen nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette.
- mondta a brit.
Az újonnan Bakuban bevezetett sprintfutamos lebonyolításról - szombaton délelőtt külön időmérőt rendeznek a délutáni rövidtávú versenyre - Verstappen úgy vélekedett, hogy az "szükségtelen, mesterségesen megteremtett izgalom".
- fejtette ki a világbajnoki címvédő.
A sprintfutamon győztes Pérez, valamint a második Leclerc nem kritizálta az új lebonyolítást, de mindkét versenyző kijelentette, hogy nem szeretnék, ha a jövőben minden Forma-1-es hétvégét így rendeznének meg.
Az Azeri Nagydíj magyar idő szerint 13 órakor kezdődik, a pole pozícióból Leclerc, mellőle Verstappen rajtol majd.