2020. augusztus 22., 22:00

Végre beindulnak a kajakosok

A hétfőn kezdődő felnőtt és parakenu országos bajnokság lesz a legjobb magyar versenyzők első idei hivatalos versenye. A csonka szezonban különleges jelentősége van a legrangosabb magyarországi viadalnak, mert a bajnoki pontok mellett Szolnokon indulási jogot lehet szerezni a szeptemberi hazai rendezésű világkupára is. 

Fotó: kajakkenusport.hu

C-2 1000 méteren az összes futamot megnyerte az idei tesztverseny-sorozat alatt az Adolf Balázs, Fejes Dániel páros, talán számunkra van a legkomolyabb jelentősége a magyar bajnokságnak. A fiatal kenusok úgy készülhetnek, ha ismét nyernek, akkor további válogató nélkül szerepelhetnek a szeptemberi világkupán, sőt a jövő májusi szintén szegedi olimpiai pótkvalifikációs versenyen is. Ha pedig ott kvótát szereznek, akkor egy lépésre lesznek Tokiótól. 

Ebben a versenyszámban egyedül a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám duó tudta őket megközelíteni egy hónappal ezelőtt, hétfőn a magyar bajnoki cím sorsa is a két egység között dőlhet el. 

A szeptemberi világkupa lesz az egyetlen idei nemzetközi verseny gyorsasági kajak-kenuban, erre az eseményre a tavalyi szegedi világbajnokság, a 2020-as edzésversenyek, és a jövő heti magyar bajnokságon elért eredmények alapján hirdet csapatot Hüttner Csaba szövetségi kapitány. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szabályainak megfelelően ráadásul a világkupán minden versenyszámban országonként két egység állhat rajthoz, így a csapatba kerülés szempontjából a magyar bajnokságon szerzett ezüstérmeknek is lehet/van jelentősége. 

Koleszár Mátyás egyébként nemcsak Erdőssy Csabával, hanem egy felnőtt világbajnokkal, Gazsó Dorkával is elindul párosban. A K-2 200 méteres vegyes szám évről-évre népszerűbb, rajthoz állnak olyan egységek, akik az életben is egy párt alkotnak, de indulnak testvérpárok, valamint más, szakmai szempontból izgalmas duók is. 

Kopasz Bálint például Medveczky Erikával evez majd együtt, de érdekes lesz Hagymási Réka és Balaska Márk, Kiss Blanka és Kuli István, Lucz Anna és Csizmadia Kolos, Szénási Zsófia és Nádas Bence, valamint az olimpiai bajnok Csipes Tamara és Molnár Péter duója is. Meglepetésre ebben a számban hajóba ülnek edzők is, Demeter István Simon Rebekával, míg Kadler Viktor a nála 18 évvel fiatalabb Kovács Petrával indul el.

Az olimpiai bajnoknő a favorit K-2 500 méteren is Medveczky Erika párjaként. Utóbbi versenyszámban az is izgalmas, hogy a legjobb ifi párosok, a Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter, és a Szellák Szabina, Zupkó Vanda egység mennyire tudja felvenni a felnőtt mezőny ritmusát.

A magyar bajnokság legnagyobb számhalmozója egyébként is Csipes Tamara, ő minden olyan versenyben ott lesz, amelyben női kajakos egyáltalán rajthoz állhat, és akár mind a 11 számban érmet szerezhet. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.