2024. április 12., 09:46

Vége a találgatásoknak, eldőlt Fernando Alonso jövője

A Forma 1-es idény kezdete óta a nemzetközi sajtóban állandó hírek jelentek meg Fernando Alonso jövőjét illetően. A 42 esztendős kétszeres világbajnok szerződése ugyanis az idény végén jár le jelenlegi csapatánál, az Aston Martinnál.

Fernando Alonso
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A hosszú hetek óta tartó találgatásoknak vetett végett Fernando Alonso, a Forma 1-ben szereplő Aston Martin pilótája, ugyanis több évvel meghosszabbította a szezon végén lejáró szerződését - áll a csapat hivatalos közleményében.

Fantasztikus hír, hogy biztosítottuk Fernando hosszú távú jövőjét az Aston Martinnál

– fogalmazott a csapatfőnök, Mike Krack.

Az előző 18 hónapban erős munkakapcsolatot építettünk ki: ugyanolyan eltökéltek vagyunk és sikerre akarjuk vinni ezt a projektet.
Folyamatosan egyezettünk az előző hónapokban és Fernando tartotta a szavát: amikor eldöntötte, hogy folytatni akarja a versenyzést, először velünk tárgyalt. Jelezte, hogy hisz bennünk, ahogy mi is benne. Fernando sikeréhes, jobban vezet és fittebb, mint valaha. Elkötelezett aziránt, hogy az Aston Martint versenyképessé tegye

– emelte ki Mike Krack.

A Fernandóval kötött hosszabb távú szerződés 2026-ba kalauzol minket, amikor megkezdjük a Hondával való együttműködést a motorok terén. Bízom benne, hogy még több hihetetlen közös emléket szerzünk és további sikereket érünk el együtt

- zárta gondolatát az Aston Martin csapatfőnöke.

Fernando Alonso azok után került a sajtó középpontjába, miután az idény kezdete előtt kiderült, hogy Lewis Hamilton 2025-től a Ferrarinál folytatja pályafutását.

A nemzetközi sajtóban ezt követően megindultak a találgatások, hogy Alonso a Mercedes vagy akár a Red Bullhoz igazolhat, hiszen az italgyárosoknál komoly belső harcok dúlnak, emiatt a világbajnoki címvédő Max Verstappen jövője sem biztos a csapatnál. A találgatásokat maga Fernando Alonso is próbálta cáfolni, legutóbb a Japán Nagydíj után is úgy nyilatkozott számára nem olyan vonzó lehetőség Hamilton ülése, hiszen legutóbb is a Mercedesek előtt végzett.

Ezt pedig most egy hivatalos bejelentés formájában meg is erősítette, hiszen hosszútávra elkötelezte magát az Aston Martinnál.

A kétszeres spanyol világbajnok 2023 óta szerepel jelenlegi csapatánál és első idényében nyolc dobogós helyezést is szerzett az Aston Martinnal, amivel a tavalyi idényt a negyedik helyen zárta.

Alonso 2001-ben mutatkozott be a Forma 1-ben a Minardi csapatánál, pályafutása során megfordult a Renault, Mclaren, Ferrari és Alpine csapatánál is. Összesen 32 győzelmet szerzett eddigi pályafutása során és két világbajnoki címét a Renault csapatával szerezte még 2005-ben és 2006-ban. Első győzelmét éppen Magyarországon a Hungaroringen szerezte 2003-ban.

Minden idők harmadik legfiatalabb világbajnoka az idei világbajnoki pontversenyben jelenleg a 8. helyen áll 24 egységgel, 53 ponttal lemaradva az 1. helyezett Max Verstappentől. A Ferraritól távozó spanyol Carlos Sainz jövője továbbra is kérdéses, az elkövetkezendő hetek nagy kérdése, hol folytatja a Ferrari spanyolja, számára ezzel egy újabb ajtó zárult be.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.