2020. július 20., 20:00

Turán Frigyesék nyerték az idénynyitó Salgó Rallye-t!

Több mint fél éves kényszerpihenőt követően, a tavalyi nyíregyházi ERC-futam után a Salgó Rallye-val kezdetét vette hétvégén az idei Magyar Országos Rallye Bajnokság. Turán Frici és Bagaméri Laci a hosszú kihagyás ellenére, a mezőnyt több mint egy perccel megelőzve nyerte a futamot.

„Nagyon jó volt végre valódi, tétre menő versenykörülmények között rajthoz állni több mint 6 hónap után. A nehéz időjárási körülmények ellenére, - vagy éppen emiatt - rendkívül könnyednek éreztük a versenyzésünket, valahogy minden összeállt erre a futamra. Nekünk fekszenek a saras, esős, igazi ralis pályák, amit a tavalyi nyíregyházi ERC-futamon is bizonyítottunk. A Next Auto Polo GTI R5 remekül teljesített, a Hankook abroncsok teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, amit az is bizonyít, hogy az élmezőnyben három pilóta is ezzel a gumival versenyzett. Végig nagyon összeszedetten, magabiztosan autóztunk, a csapat kiváló támaszt nyújtott mögöttünk, és Laci előtt is le a kalappal. Nagyon boldogok vagyunk” – kezdi Turán Frici.

A verseny elején még volt egy kis lámpalázam, izgatottan vártam, hogy végre kezdetét vegye a 2020-as idény. 9 szakaszt kellett teljesítenünk egyetlen napba sűrítve, így nem volt idő hibázni, de szerencsére ezt nem teherként éltük meg, hanem extra motivációként. Volt egy számunkra ismeretlen pálya is, a leghosszabb gyorsasági szakasz, a több mint 26 km-es körgyors, ami nagyban befolyásolta az egész verseny végkimenetelét. Nagyon jól eltaláltuk a beállításokat, büszke vagyok az egész csapatra, és örülök, hogy már az első versenyünkön ekkorra fölénnyel sikerült megszereznünk a győzelmet” – teszi hozzá Bagaméri Laci.

„Majdnem 180 versenyautó állt rajthoz Salgótarjánban, - köztük szlovák pilótákkal - ebből 27 R5-ös autóval kellett felvennünk a harcot. Ezekből a kiugró számokból is látszik, hogy már mindenki nagyon ki volt éhezve a versenyzésre, nagyon izgalmas, kiélezett küzdelem várt ránk. Az első körben még ismerkedtünk a körülményekkel, ugyanis ilyen viszontagságos időben még nem teszteltünk az autóval. Még ekkor 4 másodperc hátrányban voltunk, de végig éreztük a potenciált. A második kört magabiztosan kezdtük, és a jó gumizásnak, a jól feldolgozott itinernek köszönhetően jelentős előnyre tettünk szert, amit a harmadik körben sikerült még tovább növelnünk. Végül több mint egy perces előnnyel nyertünk a mezőny előtt, ami optimizmusra adhat okot az elkövetkezendő 5 futamra nézve” – zárja Frici.

Az országos bajnokság augusztus 15–16-án a sport szentélyében rendezett, Miskolc Rallye-val folytatódik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.