2021. január 8., 13:28

Tíz felejthetetlen pillanat a 2020-as Forma-1-es szezonból

A száguldó cirkusz tavaly ünnepelte 70. születésnapját, a szezon pedig a járvány és a folytatódó Mercedes-dominancia ellenére is az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb, ugyanakkor legfurcsább világbajnokságát hozta el az autósport szerelmeseinek. Mai cikkünkben összegyűjtöttünk 10 olyan pillanatot, amelyek kétségkívül felejthetetlenné tették a 2020-as Forma-1-es szezont.

Mielőtt belevágnánk a szezon értékelésébe, le kell szögeznünk: a világbajnoki címért zajló küzdelem utoljára talán a Vettel-korszak idején, 2013-ban volt ennyire kiszámítható és unalmas. Unalmas, mert jó pár futammal a vége előtt már eldőlt a bajnoki cím sorsa, ráadásul úgy, hogy Valtteri Bottas, Hamilton csapattársa (avagy az egyedüli pilóta, aki meg tudta volna szorongatni a britet) gyakorlatilag már a szezon legelején lemorzsolódott.

Ha azonban eltekintünk a vb-címtől és az előbb említettektől, akkor azt kell mondanunk, hogy a 2020-as Forma-1-es szezon az utóbbi évek legjobb és legizgalmasabb versenyeit hozta el. Ebben pedig nagy szerepet játszott a tavalyi évet meghatározó koronavírus-járvány is.

1. Káosz és kilátástalanság, elmaradó szezonnyitó

A Forma-1-es mezőny március közepén már Ausztráliában tartózkodott és elvileg készen állt a szezonnyitó futamra. Ekkortájt azonban a koronavírus már világszerte éreztette hatását, nem várt helyzetek elé állítva az országokat.

Forma-1

Három nappal a verseny előtt aztán a McLaren csapat egyik tagja pozitív tesztet produkált, ráadásul néhány versenyző, a kilátástalan helyzetre való tekintettel, még a törlésről szóló hivatalos döntés meghozatala előtt hazautazott Ausztráliából. Ezután további futamok kerültek törlésre, miközben a Forma-1 vezetése igyekezett megoldást találni a kialakult helyzetre. 

Csak a rend kedvéért: tavaly az ausztrál, a bahreini, a kínai, a vietnámi, a monacói, a francia, az azeri, a kanadai, az amerikai, a japán, a mexikói és a brazil nagydíj sem került megrendezésre. A szezon végül egy módosított versenynaptárral július elején kezdődhetett meg Ausztriában, ahol két futamot is rendeztek.

2. Lewis Hamilton megszerzi hetedik világbajnoki címét

Függetlenül attól, hogy az ember szereti-e Hamiltont vagy sem, egy dolgot nem lehet elvitatni tőle: a brit pilóta teljesen megérdemelten szerezte meg hetedik világbajnoki címét, amelyet ráadásul egy olyan futamgyőzelemmel biztosított be (török nagydíj), amely versenyen nem ő volt az esélyes. A világbajnoki címek tekintetében ezzel Hamilton utolérte a német legendát, Michael Schumachert. Ráadásul a brit pilóta tavaly megszerezte 94. győzelmét is, ezzel megelőzve az addigi rekorder Schumachert, aki 91 győzelmet számlál.

A nagy kérdés pedig az, mi lesz az idei szezonban, avagy megdöntheti-e a Mercedes és Hamilton Schumacher sokáig megdönthetetlennek hitt rekordját?

3. Legyetek üdvözölve a száguldó cirkuszban

Az eredetileg tervezett 22 futam helyett 2020-ban végül 17 versenyt rendeztek, nem egy helyszínen két futamot is. Így például az ausztriai Red Bull Ring adott otthont az osztrák- és stájer nagydíjnak. A júliustól december közepéig tartó szezon javarészt európai helyszíneken zajlott, ez pedig kulcsfontosságú volt a versenyekre nézve. Olyan klasszikus versenypályák tértek vissza a száguldó cirkuszba, mint a török Istambul Park, a német Nürburgring vagy épp az San Marinó-i Imola. Másrészt, a Forma-1 történetében először rendeztek versenyt Portugáliában és a toszkán Mugellóban.

4. Pierre Gasly  megszerzi első, a Toro Rosso pedig második győzelmét

A 2020-as szezon jócskán bővelkedett drámában, izgalomban és meglepetésben. Például az olasz nagydíjon, ahol olyan eredmény született, amelyre tényleg senki sem számított. A papírforma szerint egy újabb Mercedes és Lewis Hamilton győzelem következett volna, ám egy baleset és egy szabálytalan boxkiállás mindent felülírt.

Hamilton büntetést kapott, a kavarodás következtében pedig az Alpha Tauri (korábban Toro Rosso) pilótája, a Red Bulltól 2019-ben lefokozott Pierre Gasly került az élre. Az Alpha Tauri a sokadik erőnek számított a mezőnyben, ugyanakkor a monzai pálya egyenes szakaszai és a Honda motor lehetővé tették Gasly számára, hogy megmutathassa tehetségét. A francia versenyző a futam hátralévő részében sikeresen védekezett a McLaren-es Carlos Sainz-cal szemben, így végül megszerezte első futamgyőzelmét. Az már csak a hab a tortán, hogy az Alpha Tauri addigi egyetlen győzelmét még 2008-ban, Sebastian Vettel szerezte, szintén Monzában. Az olasz istálló így 12 évvel később újra hazai futamán tudott győzni.

5. Társad a bajban, avagy Nico Hülkenberg, a beugró

Közel 10 éven keresztül volt tagja az F1-es mezőnynek, tavaly azonban ülés nélkül maradt a német Nico Hülkenberg. Mégis, amikor a szezon elején a brit nagydíj előtt kiderült, hogy a Racing Point pilótája, Sergio Perez pozitív tesztet produkált, akkor a csapatnak sürgős megoldás után kellett néznie. 

Így került a képbe Hülkenberg, aki pár hónapos kihagyás után szinte tökéletesen vette fel a ritmust. Ugyan a brit nagydíjon végül technikai problémák miatt nem tudott elrajtolni, a szintén Nagy-Britanniában tartott 70. évfordulós nagydíjon megszerezte a harmadik rajtkockát, s a versenyen végül hetedikként végzett. Októberben aztán a Racing Point másik versenyzője, Lance Stroll volt kénytelen kihagyni egy hétvégét, így a Németországban rendezett eifel nagydíjon ismét Hülkenberg volt a beugró.

6. Az ülés nélküli Sergio Perez 10 év után megszerzi első F1-es győzelmét

A szezon utolsó előtti versenyén a mexikói Sergio Pereznek még nincs ülése a 2021-es szezonra. 2020-ban két versenyt is kénytelen volt kihagyni pozitív teszt miatt, ennek ellenére a világbajnoki pontverseny 4. helyén áll. A szahíri nagydíj első körében aztán a Racing Point pilótája balesetbe keveredik és a mezőny végére kerül. Onnét küzdi fel magát körről körre, míg végül a 61. körben bejön a biztonsági autó, Perez pedig az első helyre kerül.

Perezre egyedül a két Mercedes lenne veszélyes, a stuttgartiak azonban hatalmas hibát vétenek a boxkiállások során, így mindkét versenyzőjük bukja a dobogót. Perez pedig elmegy a végéig és megszerzi 10 éve tartó pályafutása első győzelmét. Ráadásul ő az első mexikói 1970 óta, aki Forma-1-es futamon győzni tudott. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy a szezon végén bejelentették: Perez 2021-től a Red Bull Racing versenyzője lesz. 

7. Lance Stroll a pole pozícióban

A 22 éves kanadai Lance Stroll nincs könnyű helyzetben, annak ellenére sem, hogy apja, Lawrence Stroll gyakorlatilag bevásárolta őt a Forma-1-be, majd később vett egy saját Forma-1-es csapatot is. Emiatt aztán a rajongók körében Lance Stroll a kezdetektől „pénzes pilótának” volt elkönyvelve, aki csak apja pénze miatt lehet a Forma-1-es mezőny tagja, és nem a tehetsége miatt.

Stroll ugyan az elmúlt években szerzett néhány dobogót, amivel viszonylag bizonyította tehetségét, ám kritikusait a tavaly megszerzett törökországi pole pozíciójával sikerült végérvényesen elhallgattatnia. A török nagydíj hétvégéje az eső miatt kis túlzással teljes káoszba fulladt, a kaotikus időmérőt pedig Lance Stroll nyerte meg. A futamon aztán Stroll tökéletesen rajtolt és sokáig kontrollálta is a versenyt, ám egy elrontott kerékcsere miatt végül csak a 13. lett. Lance Stroll ugyanakkor a tavalyi szezonban megmutatta, hogy nem érdemtelenül van ott az F1-es pilóták között.

8. Megáll az idő, avagy Grosjean, a tűzben edzett férfi

Aki figyelemmel kísérte a 2020-as bahreini nagydíj első körét, annak valószínűleg örökre beleégett a retinájába a szalagkorlát által kettészakított autó, és a lángok martalékából hirtelen előbukkanó Romain Grosjean képe. A francia pilóta horrorisztikus balesete kétségkívül a modern Forma-1 legsokkolóbb és legmegrázóbb jelenete volt, az pedig, hogy Grosjean végül megmenekült, végső soron két dolognak köszönhető: a 2018-ban bevezetett "glóriának", illetve a francia pilóta elképesztő lélekjelenlétének. 

Grosjean elmondása szerint elsőre nem realizálta saját helyzetét, megpróbált kimászni az autóból, de nem sikerült neki. Ekkor felhagyott a próbálkozással, a halálra, aztán Niki Laudára, végül a feleségére és gyermekeire gondolt. Végül sikerült kikászálódnia az autóból és "csak" a kezei szenvedtek kisebb égési sérülést. A beszámolót figyelembe véve fontos tudatosítanunk, hogy a valóságban másodpercekről volt szó, Grosjean időérzékelését pedig a sokk és a zavarodottság torzíthatta. 

9. A fiú, akire kicsi volt cipő, avagy George Russel berobbanása

A bahreini verseny után a sajtó néhány napig még mindig Romain Grosjean balesetétől volt hangos, aztán jött a Mercedes bejelentése: Lewis Hamilton pozitív tesztet produkált. Ez a bejelentés pedig egyszeriben rázta fel a Forma-1 világát, hiszen a brit már rég bebiztosította vb-címét, ergo az idény hátralévő része tét nélküli volt. A nagy kérdés pedig adta magát: ki ülhet be Hamilton bivalyerős Mercedesébe? 

A választás végül a stuttgarti gárda kötelekébe tartozó George Russelre esett, aki nagy meglepetésre (?) rögtön a második helyre kvalifikálta magát, és ha nincs a Mercedes csapatának boxutcabeli hibája, még a szahíri nagydíjat is megnyerte volna.

A győzelmet pedig Russel teljesítménye mellett (gyakorlatilag ismeretlen volt számára az autó) már csak a Mercedesért hozott áldozata miatt is megérdemelte volna. Az autót ugyanis eredetileg Lewis Hamiltonra „szabták”, Russel pedig sokkal magasabb, mint a brit, így a fiatal pilótának egy számmal kisebb cipőben kellett versenyeznie.

10. Mielőtt végleg elmegyek, kapsz egy képet rólam

Ha egy mondatban kéne megfogalmaznunk azt, hogy mi adta a 2020-as szezon esszenciáját, akkor a középmezőny kiegyenlítettségét mondanánk. Tavaly ugyanis rég nem látott verseny zajlott az éllovas Mercedes mögött, amely gárda hiába autózott gyakorlatilag egy másik ligában, mögöttük szintén zajlott egy „Forma-1-en belüli Forma-1". A Red Bull, a McLaren, a Racing Point, a Renault és a sokadik erővé váló Ferrari 2020-ban nem egy esetben néhány tizedmásodpercen belül volt egymáshoz képest.

Ezt a középmezőnyt kavarta fel Vettel ferraris távozása, amelynek hatására egy jókora pilótakeringő vette kezdetét: Carlos Sainz a Ferrarihoz, Daniel Ricciardo a McLarenhez, Sergio Perez a Red Bullhoz igazolt, nyáron pedig bejelentették a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso visszatérését. Külön érdemes kiemelni Vettel és Sainz esetét, hiszen előbbi újra magára találhat a jövőre debütáló (és Mercedes motorral hajtott) Aston Martinnal, míg utóbbi pilóta mindenképp vérfrissítést jelent majd a tavalyi szezont feledni kívánó Ferrarinak.

Képek: f1.com

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.