2023. július 23., 15:01

Telt ház és bevételi rekord a Hungaroringen

Több mint 100 ezer néző előtt rendezik meg 15 órától a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ez pedig azt is jelenti, hogy a létesítmény bevételi rekordot ért el az új érában - mondta el Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója vasárnap az MTI-nek.

Optimista
Gyulay Zsolt
Fotó: Pesti Srácok

A sportvezető közölte, a versenyhétvége négy napja alatt - beleszámítva ebbe a csütörtöki 5000 szurkoló részvételével rendezett boxutca-látogató sétát - 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren tekintik meg a helyszínen.

Gyulay Zsolt a szombaton bejelentett szerződéshosszabbításról azt mondta, neki és a kollégáinak is jó érzés, hogy lezárultak a tárgyalások, és a továbbiakban már nem a megállapodás feltételéül szabott felújítással összefüggő előkészítő munka van terítéken.

Ebből a szempontból természetesen megnyugtató, hogy a végére értünk, ugyanakkor a valódi munka csak most kezdődik"

- jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

Gyulay szerint nem lehet megmondani, hogy manapság, vagy 10-20 évvel ezelőtt volt könnyebb, vagy nehezebb Forma-1-es versenyt rendezni.

Inkább úgy fogalmazok, hogy most teljesen más, mint korábban. Ezek a versenyhétvégék szinte négynapos fesztiválokká nőtték ki magukat, ráadásul a versenysorozat jogtulajdonosa óriási követelményrendszert állít fel, így sok mindennek kell megfelelni, sokkal több a munka, több emberre van szükség, és nyilván sokkal költségesebb is"

- mondta, és hozzátette: "a jegyeket viszont el lehet adni, mi pedig abból élünk, így ebből a szempontból manapság könnyebb a rendezés."

A Hungaroringen szombaton jelentették be, hogy az eredetileg 2027-ig érvényes szerződést öt évvel meghosszabbították, így a mogyoródi F1-es futam 2032-ig biztosan a programban marad.
A 38. Magyar Nagydíj 15 órakor rajtol, a pole pozícióból Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnok brit sztárja startolhat.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.