2018. július 27., 11:29

Szabadedzésekkel kezdődött a Magyar Nagydíj

A Magyar Nagydíjon induló versenyzőknek nemcsak egymással, a távval, hanem a rendkívüli meleggel is meg kell küzdeniük.

 

hamilton.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: MTI

Sebastian Vettel
Sebastian Vettel
Fotó:  MTI

A Magyar Nagydíj eddigi története dióhéjban:

 A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj örökranglistáját a most címvédő, négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája vezeti öt diadallal.

 A 33 éves versenyző 2016-ban vált a Hungaroring történetének legsikeresebb F1-es pilótájává, ötödik sikerével maga mögé utasította a hétszeres világbajnok német Michael Schumachert, aki négyszer győzött a mogyoródi pályán.

Az 1994-ben elhunyt legendás Ayrton Senna háromszor, a szintén brazil Nelson Piquet, a brit Damon Hill és Jenson Button, valamint a kanadai Jacques Villeneuve, a finn Mika Häkkinen és a német Sebastian Vettel kétszer, a brit Nigel Mansell, a belga Thierry Boutsen, a brazil Rubens Barrichello, a spanyol Fernando Alonso, az ausztrál Mark Webber, a finn Kimi Räikkönen és Heikki Kovalainen, illetve az ausztrál Daniel Ricciardo egyszer nyert Mogyoródon.

      Az eddigi Forma-1-es Magyar Nagydíjak dobogósai:
      1986. augusztus 10.:
1. Piquet (brazil, Williams-Honda) 2:00:34.508 óra
2. Senna (brazil, Lotus-Renault)
3. Mansell (brit, Williams-Honda)

      1987. augusztus 9.:
1. Piquet (brazil, Williams-Honda) 1:59:26.793 ó
2. Senna (brazil, Lotus-Honda)
3. Prost (francia, McLaren-TAG Porsche)

      1988. augusztus 7.:
1. Senna (brazil, McLaren-Honda) 1:57:47.081 ó
2. Prost (francia, McLaren-Honda)
3. Boutsen (belga, Benetton-Ford)

      1989. augusztus 13.:
1. Mansell (brit, Ferrari) 1:49:38.650 ó
2. Senna (brazil, McLaren-Honda)
3. Boutsen (belga, Williams-Renault)

      1990. augusztus 12.:
1. Boutsen (belga, Williams-Renault) 1:49:30.597 ó
2. Senna (brazil, McLaren-Honda)
3. Piquet (brazil, Benetton-Ford)

      1991. augusztus 11.:
1. Senna (brazil, McLaren-Honda) 1:49:12.796 ó
2. Mansell (brit, Williams-Renault)
3. Patrese (olasz, Williams-Renault)

      1992. augusztus 16.:
1. Senna (brazil, McLaren-Honda) 1:49:19.216 ó
2. Mansell (brit, Williams-Renault)
3. Berger (osztrák, McLaren-Honda)

      1993. augusztus 15.:
1. Hill (angol, Williams-Renault) 1:47:39.098 ó
2. Patrese (olasz, Benetton-Ford)
3. Berger (osztrák, Ferrari)

      1994. augusztus 14.:
1. M. Schumacher (német, Benetton-Ford) 1:48:00.185 ó
2. Hill (brit, Williams-Renault)
3. J. Verstappen (holland, Benetton-Ford)

      1995. augusztus 13.:
1. Hill (brit, Williams-Renault) 1:46:25.721 ó
2. Coulthard (brit, Williams-Renault)
3. Berger (osztrák, Ferrari)

      1996. augusztus 11.:
1. Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 1:46:21.134 ó
2. Hill (brit, Williams-Renault)
3. Alesi (francia, Benetton-Renault)

      1997. augusztus 10.:
1. Villeneuve (kanadai, Williams-Renault) 1:45:47.149 ó
2. Hill ((brit, Arrows-Yamaha)
3. Herbert (brit, Sauber-Petronas)

      1998. augusztus 16.:
1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:45:25.550 ó
2. Coulthard (brit, McLaren-Mercedes)
3. Villeneuve (kanadai, Williams-Mecachrome)

      1999. augusztus 15.:
1. Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes) 1:46:23.536 ó
2. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes)
3. Irvine (brit, Ferrari)

      2000. augusztus 13.:
1. Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes) 1:45:33.869 ó
2. M. Schumacher (német, Ferrari)
3. Coulthard (brit, McLaren-Mercedes)

      2001. augusztus 19.:
1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:41:49.675 ó
2. Barrichello (brazil, Ferrari)
3. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes)

      2002. augusztus 18.:
1. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:41:49.001 ó
2. M. Schumacher (német, Ferrari)
3. R. Schumacher (német, Williams-BMW)

      2003. augusztus 24.:
1. Alonso (spanyol, Renault) 1:39:01.460 ó
2. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes)
3. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW)

      2004. augusztus 15.:
1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:35:26.131 ó
2. Barrichello (brazil, Ferrari)
3. Alonso (spanyol, Renault)

      2005. július 31.:
1. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 1:37:25.552 ó
2. M. Schumacher (német, Ferrari)
3. R. Schumacher (német, Toyota)

      2006. augusztus 6.:
1. Button (brit, Honda) 1:52:20.941 ó
2. De la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes)
3. Heidfeld (német, BMW-Sauber)

      2007. augusztus 5.:
1. Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:35:52.991 ó
2. Räikkönen (finn, Ferrari)
3. Heidfeld (német, BMW-Sauber)

      2008. augusztus 3.:
1. Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 1:37:27.067 ó
2. Glock (német, Toyota)
3. Räikkönen (finn, Ferrari)

      2009. július 26.:
1. Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:38:23.876 ó
2. Räikkönen (finn, Ferrari)
3. Webber (ausztrál, Red Bull)

      2010. augusztus 1.:
1. Webber (ausztrál, Red Bull) 1:41:05.571 ó
2. Alonso (spanyol, Ferrari)
3. Vettel (német, Red Bull)

      2011. július 31.:
1. Button (brit, McLaren) 1:46:42.337 ó
2. Vettel (német, Red Bull)
3. Alonso (spanyol, Ferrari)

      2012. július 29.:
1. Hamilton (brit, McLaren) 1:41:05.503 ó
2. Räikkönen (finn, Lotus)
3. Grosjean (francia, Lotus)

      2013. július 28.:
1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:42:29.445 ó
2. Räikkönen (finn, Lotus)
3. Vettel (német, Red Bull)

      2014. július 27.:
1. Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:53.05.058 ó
2. Alonso (spanyol, Ferrari)
3. Hamilton (brit, Mercedes)

      2015. július 26.:
1. Vettel (német, Ferrari) 1:46:09.985 ó
2. Kvjat (orosz, Red Bull)
3. Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

      2016. július 24.:
1. Hamilton (brit, Mercedes) 1:40.30.115 ó
2. Rosberg (német, Mercedes)
3. Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

    2017. július 30.:
1. Vettel (német, Ferrari) 1:39:46.713 ó
2. Räikkönen (finn, Ferrari)
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

hamilton.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.