2020. december 13., 16:32

Rajt-cél győzelemmel zárta az idényt Verstappen

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a 2020-as Forma-1-es idény utolsó versenyét, a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjat.

Max Verstappen
Fotó: TASR / AP

A mezőny talán a szezon legsimább rajtját hozta össze,

az időmérő edzésen is győztes Verstappen könnyedén jött el riválisaitól, a két Mercedesnek, a finn Valtteri Bottasnak és a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak sem volt lehetősége az előzésre.

A futam során csak a középmezőnyben történt egy-egy izgalmas csata a helyezésekért,

elöl szinte eseménytelenül telt el az 55 kör,

amely végén a 23 éves Verstappen idei második, pályafutása tizedik futamán diadalmaskodott.

Mögötte sem történt változás, így Bottas a második, Hamilton pedig a harmadik helyen zárt.

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője a 14. helyen végzett utolsó versenyén az olasz istálló színeiben.

Ez volt a negyedik olyan futam a 2020-as idényben, amelyen nem valamelyik Mercedes diadalmaskodott.   

Az F1 előzetes versenynaptára szerint a következő idény március 21-én Ausztráliában rajtol - a Magyar Nagydíjat augusztus 1-én rendezik -, és december 5-én ugyancsak Abu-Dzabiban zárul.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.