2024. szeptember 22., 19:02

Pilótakeringő a Formula–1-ben

Az azeri nagydíj után, de a szingapúri előtt vagyunk a Formula–1-ben. Még hét versenyt rendeznek a 2024-es idény során, Ázsia és Amerika játssza majd a főszerepet, de ami a legfontosabb, eldől, Max Verstappen negyedszer is világbajnok lesz-e, vagy legyőzhető a Red Bull holland pilótája. Ami előre kijelenthető, 2025-re alaposan átrendeződik a mezőny.

2025-re alaposan átrendeződik a mezőny.
2025-re alaposan átrendeződik a mezőny.
Fotó: MTI

A pilótakeringő lényege, hogy míg egyesek új táncpartner(ek)re találnak, addig mások hoppon maradnak, sőt, új táncosok is érkeznek a „parkettre”. A 2025-ös idény első tánclépéseit Lewis Hamilton tette meg, aki idén februárban bejelentette, hogy 12 év után elhagyja a Mercedest a Ferrari kedvéért, miközben a csapat azt üzente a világnak, hogy 2025 végéig szól a szerződése. Ez egyébként igaz volt, arról azonban mindkét fél hallgatott, hogy a szerződés, körülményektől függetlenül, mindkét oldalról felbontható 2024 végéig. 

A hétszeres világbajnok érkezése azt is jelentette, hogy az olasz istállótól távozik valaki. Charles Leclerc maradt, Carlos Sainzot viszont lényegében kitúrta a helyéről Hamilton, a spanyol tehát új csapat után nézhetett. Milyen lehetőségek közül választhatott?

Alpine, Sauber vagy Williams? Élcsapatból eligazolni a leggyengébbek egyikébe? A Williams mellett döntött, ahol a megbízható Alexander Albon lesz a társa.

Hamilton helye megüresedett, a Mercedesnél tanácstalanul töprengtek, kivel pótolják a legendás britet. Tapasztalt pilótákból nem volt hiány, Alonso, Sainz, Ocon, Bottas, a német csapat mégis nyolc hónapig kereste a tökéletes utódot, akit végül a 18 éves Andrea Kimi Antonelliben talált meg. Az olasz az F2-ből lép át a nagyok közé, a „táncpartnere” George Russell lesz, miközben az sem zárható ki, hogy 2026-ban Max Verstappen váltja a fiatal újoncot, ha nem úgy teljesít, ahogy a Mercedes elvárja tőle. 

A Red Bullnál állítólag mindkét pilóta helye biztos, hiszen a holland szerződése 2028-ig szól, Sergio Pérez pedig 2026-ig kötelezte el magát. Persze Hamilton esete is jelzi, amit mi tudunk, nem egyenlő azzal, amit ők tudnak.

A mexikóinak mindenesetre teljesítenie kell, mert Verstappen és közte jókora szakadék húzódik. Ahol szó sem esik keringőről, az a McLaren. Lando Norrisban és Oscar Piastriban bíznak, idén a világbajnoki cím is reálisnak tűnik, a jövő az övék lehet. 

Aston Martin? A 43 éves Fernando Alonso és Lance Stroll maradt, a kanadai természetesen azért, mert az édesapja a résztulajdonos és az ügyvezető elnök. A csapat idén kicsit visszaesett, de a spanyolban még mindig van erő és elszántság.

Az Alpine-nál nem a pilóták okozzák a gondot, hanem az autók. Esteban Ocon a szezon végén távozik, Pierre Gasly-val viszont hosszabbítottak, a tesztpilóta Jack Doohan pedig olcsó lesz 2025-re. Igen, az ausztrál a kilencvenes évek ötszörös MotoGP-világbajnokának, Mick Doohannek a fia. 

A Haas teljesen új párossal vág neki 2025-nek. Nico Hülkenberg a Sauberhez igazolt, Kevin Magnussennel nem számolnak a jövőben, érkezik a francia Ocon és az F2-ből a 19 éves brit Oliver Bearman, aki egy futamon (Szaúd-Arábia) már beszállt a mezőnybe, és hetedik lett a Ferrarival. A Sauber 2026-tól az Audi gyári istállójaként működik, de a vezetőség lecserélése is a bizonytalanság egyik jele.

 És mi van a Racing Bullsszal, az RB második csapatával? Cunoda Júki biztosan marad, de hogy ki lesz a japán társa? Pérez, az ausztrál Daniel Ricciardo, az új-zélandi Liam Lawson vagy a francia-algériai F2-es bajnokjelölt, Isack Hadjar? Két hely biztosan kiadó 2025-re, a keringő folytatódik tovább.

Megjelent a MAGYAR7 38. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.