2025. május 5., 08:00

Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg

Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője - Forma 1

A 24 éves pilótának az idén ez a negyedik, pályafutása során pedig a hatodik futamgyőzelme, mellyel növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén. Piastri mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren kettős sikert ünnepelhetett.

A dobogó alsó fokára George Russell, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel, míg a négyszeres vb-győztes, címvédő Max Verstappen negyedik lett a Red Bull-lal.

A rajt után a második helyről induló Norris megtámadta az első kanyart kissé elfékező Verstappent, kettejük csatájából a McLaren versenyzője jött ki rosszabbul, visszacsúszott egészen a hatodik pozícióig. Verstappen mögé Andrea Kimi Antonelli sorolt be másodiknak, Piastri pedig harmadiknak, de kisvártatva utóbbi meg tudta előzni a Mercedes fiatal olasz pilótáját. Közben Norris is megkezdte a felzárkózást és a nyolcadik körben már negyedik volt, egy körrel később pedig egy sima előzéssel feljött harmadiknak. Piastri a 10. körtől folyamatosan támadta Verstappent a vezetésért, s végül a 14. kör elején sikerült - a címvédő kisebb hibáját is kihasználva - átvennie az éllovas pozíciót. Közben Norris is utolérte az élen csatázó duót, majd neki is lehetősége adódott támadni Verstappent.

Először a 17. körben sikerült a brit versenyzőnek az előzés, de azután visszaadta a pozíciót holland riválisának, mert a manőver közben elhagyta a pályát. Két körrel később viszont a mclarenes simán lehagyta ellenfelét, és feljött másodiknak. Verstappen a 26. kör végén hajtott a boxba kerékcserére, az első két helyen száguldó McLaren-versenyautók pedig - virtuális biztonsági autós szakasz alatt - a 29. kör befejeztével kaptak friss abroncsokat. Velük együtt állt ki új gumikért Russell, aki ennek a húzásnak is köszönhetően Verstappen elé tért vissza a pályára.

Huszonöt körrel a leintés előtt így Piastri, Norris, Russell volt az első három sorrendje, Verstappen pedig több mint 2.5 másodpercre volt utóbbi versenyzőtől.

A hajrában a McLaren kettős sikerét, illetve Piastri győzelmét sem veszélyeztette semmi, Russellnek pedig sikerült megőriznie a harmadik helyet Verstappennel szemben, akinek nem volt esélye megtámadni brit riválisát. A világbajnoki idény két hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.