2022. április 12., 11:01

Összetett ob-ezüsttel hangolt a Közép-európai futamra Juráncsik Balázs

Megkezdődött az országos bajnokság a gokartosoknál. A címvédő Juráncsik Balázs Kecskeméten az összetett második helyen végzett. A dobogós helyezés után nem sokat pihenhet a 18 éves versenyző, mivel az előttünk álló hétvégén ugyancsak Kecskeméten Közép-Európa-bajnoki futamot rendeznek.

Jurancsik Balázs

„Összességében elégedett vagyok a 2. helyezéssel. Egy hetedik pozícióval nyitottam, ezt követte végül két harmadik. Ebből is látszik, a verseny elején nem éreztem annyira a körülményeket, de sikerült feljavulni a végére" – összegzett a 2021-es bajnok, aki idén meg szeretné védeni címét.

A kecskeméti verseny előtt Juráncsik Balázs elmondta, a holtszezonban is sokat készült az új idényre.

Bízom benne, hogy a befektetett munka meglátszik majd az eredményeken is. Mindenesetre azt nagyon pozitívnak tartom, hogy dobogós helyezéssel sikerült zárnom. A nemzetközi verseny az más kávéház, sokkal erősebb mezőny várható. A célom, hogy ott a TOP 5-ben végezzek”

– jegyezte meg Juráncsik Balázs.

A felnőtt kategóriában az elmúlt hétvégén Juráncsik előtt Kovács Zsombor végzett az élen, míg a dobogó harmadik fokára Dominkó Arnold állhatott fel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.