2021. szeptember 10., 19:44

Olasz Nagydíj: Hamilton nyerte a pénteki szabadedzést

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki szabadedzésén.

Hamilton - Olasz Nagydíj
Fotó: TASR/AP

A címvédő és hétszeres világbajnok Hamilton mögött a világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) produkálta a második legjobb időeredményt, majd a finn Valtteri Bottas (Mercedes) következett.

A legjobb hat közé került az Aston Martin két pilótája, a negyedik helyen záró kanadai Lance Stroll és a hatodikként végző német Sebastian Vettel, akik a francia Pierre Gaslyt (Alpha Tauri) fogták közre.

Az Olasz Nagydíjon az idei vb-sorozatban másodszor rendeznek sprinthétvégét, az elsőre július közepén, Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon került sor.

Az első szabadedzést pénteken nem a szokásos második követi, hanem az időmérő, amely a szombaton 16.30-tól sorra kerülő, úgynevezett sprintfutam rajtsorrendjét határozza meg. A 100 kilométer versenytávú szombati viadal végeredménye szerint rajtolnak majd a versenyzők vasárnap 15 órakor az Olasz Nagydíjon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.