2019. szeptember 15., 13:04

Michelisz nyerte a kínai második futamot, vezet az összetettben

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) kínai versenyhétvégéjének második futamát vasárnap, és sikerével átvette a vezetést az összetettben.

Michelisz Norbert
Fotó: Facebook / Michelisz Norbert

A 35 éves versenyző a Ningpóban rendezett hétvége első, szombati futamán negyedik lett, majd a vasárnapi fordított rajtrácsos versenyen elsőként intették le. Ezen a futamon Michelisz a második rajtkockából indult, és

végig harcban volt az első helyért, amelyet aztán csapattársától, Gabriele Tarquinitől „örökölt meg”,

miután az olasz a leintés előtt átengedte a vezetést a bajnoki címért küzdő magyarnak. Michelisz autója egy korábbi ütközésben megsérült, de így is be tudta hozni a Hyundait az élen, ezzel 16 pontos előnyre tett szert az összetettben az argentin Esteban Guerrierivel (Honda) szemben, aki Ningpóban nem szerzett pontot.

Michelisz a hétvége harmadik futamát nem tudta befejezni. A mezőny másik magyar pilótája, Tassi Attila (Honda) az első versenyen nem szerzett pontot, a másodikon viszont hatodik, a harmadikon pedig 13. lett.

Michelisz az összetettben 247 ponttal áll az élen,

a második Guerrierinek 231 pontja van, míg a Ningpóban két futamot is nyerő francia Yvan Müller (Lynk&Co) 230 ponttal feljött a harmadik helyre. Tassi 52 ponttal a 21.

A WTCR idei szezonja Japánban folytatódik október végén.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.