Miami Nagydíj: Viharveszély miatt három órával előrehozták a rajtot
Viharveszély miatt három órával előrehozták, magyar idő szerint 19 órára a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíj rajtját - jelentették be a viadal szervezői.
A döntést a rendezők a nemzetközi szövetséggel folytatott megbeszéléseket követően hozták meg a szombati időmérő után.
A közlemény szerint a lehető legkevesebb fennakadást szeretnék a futam lebonyolításában, és a nagydíjat a legjobb körülmények között lehessen befejezni, valamint a versenyzők, a szurkolók, a csapatok és a személyzet biztonsága legyen a legfontosabb.
Így aztán a futam magyar idő szerint nem 22, hanem 19 órakor rajtol. Az időmérőn kilencedik helyen záró francia Isack Hadjar (Red Bull) autójának padlózata az átvizsgálások alapján szabálytalan volt, ezért várhatóan csak a boxutcából rajtolhat majd. Erről a rajt előtt hat órával döntenek majd.
Antonelli rajtol az élről
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Az összetettben éllovas 19 éves pilótának az idén és pályafutása során is ez a harmadik pole pozíciója. Antonelli mellől a négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát a monacói Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője szerezte meg.
A címvédő brit Lando Norris (McLaren) negyedik lett. A Miami Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 22 órakor rajtol.
A Miami Nagydíj rajtsorrendje: