2022. február 17., 17:45

Masit leváltották a versenyigazgatói posztról

A tavalyi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj utolsó köreiben történtek folyományaként leváltották a sorozat versenyigazgatói posztjáról Michael Masit, akinek a feladatait kettéosztják Niels Wittich és Eduardo Freitas között.

Max Verstappen
Részben Masinak köszönhetően Verstappen nyert
Fotó: TASR/AP

A változásokat Mohammed ben Szulajem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) decemberben megválasztott elnöke jelentette be csütörtöki online beszédében.

Masit a szurkolók és a szakértők közül is sokan kritizálták,

miután a szezonzárón az utolsó körök biztonsági autós fázisában, valamint az újraindításnál olyan döntéseket hozott, amelyek lehetőséget teremtettek Max Verstappennek arra, hogy a hajrában megelőzze a nyolcadik vb-címére hajtó Lewis Hamiltont.

A Red Bull holland pilótája először lett világbajnok, de brit riválisa, valamint csapata, a Mercedes úgy érezte, hogy Masi döntései miatt veszítettek.

Az ausztrál szakembernek új posztot kínálnak fel a FIA-n belül,

az F1-es versenyek irányításával pedig egy másik stábot bíznak meg, ennek összeállításával Ben Szulajem közlése szerint a jövő szerdán kezdődő barcelonai hivatalos tesztig végeznek. Az már biztos, hogy a versenyirányítást vezető Wittich és Freitas segítője tanácsadóként Herbie Blash lesz, aki 1995 óta dolgozik az F1-ben.

A FIA elnöke azt is bejelentette, hogy a labdarúgásban használt videobíróhoz (VAR) hasonló virtuális versenyigazgatói szobát is létrehoznak, ez pedig úgy működik majd, mint a futballban a VAR.

A biztonsági autós szakaszok során alkalmazott körvisszavétellel kapcsolatban a Forma-1 sporttanácsadói bizottsága úgy szabályokat dolgoz ki,

amelyeket az F1-es bizottság elé terjeszt még a szezonrajt előtt. A rádiós kommunikációban szintén várhatók változások, a televíziós közvetítésekben például ezeket nem játsszák majd be.

Ben Szulajem azt mondta, a változtatásokra vonatkozó javaslatokat hétfőn mutatta be a Forma-1-es bizottság, az ötleteket pedig az összes istálló, valamint az F1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali is támogatta.

Michael Masi a 2019-es idény eleje óta volt az F1 versenyigazgatója, amikor Charlie Whiting tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.