2020. június 11., 20:02

Jöhet a második idei ob-futam

Ismét pályán a Nagy Norbi Racing Team! Az előttünk álló hétvégén folytatódik a hazai gokart bajnokság, ahol a korábbi bajnokok mellett autóba ül a Nagy Norbi Racing Team versenyzője, Lantos Szabolcs is, aki az elmúlt héten újabb lépést tett a túraautózás felé.

A magyar bajnoki ezüstérmes gokartos ugyanis a gyorsasági szakágban sikeres tesztvezetésen esett át és eredményes minimumvizsgát tett. Ez azt jelenti, hogy a nyáron már túraautós teszteken vehet részt.

Nagy Norbert szerint Lantos Szabolcs jó úton halad. „Az már az ob nyitófutamán kiderült, hogy a gyorsaságával nincs gond Szabinak, a versenyszituácókat gyakorolta, hogy még jobb legyen. A két ob-futam között volt egy edzőversenye Kecskeméten, melyet meg is nyert” – foglalta össze a felkészüléssel kapcsolatos infókat Nagy Norbert szakmai vezető, WTCR-dobogós pilóta.

A Nagy Norbi Racing Team idén februárban alakult meg. A WTCR-dobogós magyar autóversenyző elsősorban fiatal gokartosokat karol fel, és az a célja, hogy a csapatában olyan segítséget kapjanak a pilóták, amely meggyorsítja a szakmai fejlődésüket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.