2020. március 13., 20:19

Herczigék teszteltek és bizakodóak

Herczig Norberték túl vannak a 2020-as év első tesztjén. A MOL Racing Team duója a Volkswagen Polo GTI R5 legutolsó fejlesztéseit próbálhatta ki Észak-Ausztriában.

Herczig Lettország

„Egy hosszú murvás tesztet autóztunk végig, amely nagyon hasznos volt. Jó érzés volt mindezt úgy megélni, mintha tegnap szálltunk volna ki az autóból a Nyíregyháza Rallye-n.” – mondta Herczig Norbert, aki beszámolt arról is, hogy a Rallye Európa-bajnokság nyitófutamát a koronavírus miatt elhalasztották, azt valamikor ősszel rendezik meg.

Versenyzőként  természetesen mindketten elkeseredtünk a vírus miatt kialakult helyzeten, de szülőként, emberként azt mondom: ha ilyen döntésekre szükség van ahhoz, hogy a világ túl legyen a koronavíruson, akkor az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk a rendkívüli szabályok betartásáért” – tette hozzá a 2019-es Rallye Európa-bajnokságon abszolút összetett 5. helyezést szerző Herczig Norbert.

Jelenlegi információk szerint a március 26. és 28. közé tervezett Azori-szigetek ralit szeptemberben bonyolítják le, az Európa-bajnokság mezőnye pedig – jelen állás szerint – május 7-én áll rajthoz a Kanári-szigetek Rallye-n.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.