2020. augusztus 2., 17:36

Hamiltont a defekt sem tudta megállítani

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon, ezzel növelte az előnyét az összetettben.

Hamilton defekttel
Lewis Hamilton kereke kilyukadt az utolsó körben, de nyert
Fotó: Vezess.hu

A 35 éves Hamiltonnak ez az idei harmadik és pályafutása 87. futamgyőzelme, négy hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a legendás, hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Lewis Hamilton immár hetedszer bizonyult legyőzhetetlennek Silverstone-ban, ezúttal defektes bal első gumival kormányozta célba a Mercedest.

A vb-címvédő mögött a holland Max Verstappen (Red Bull) lett a második, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája állhatott fel.

A rajtnál Hamilton jól jött el, csapattársa, Valtteri Bottas pedig megtartotta a második helyet, mögöttük Verstappen és Leclerc bonyolódott csatába, melyből végül a holland jött ki jobban.
A második kör elején egy ütközés és Kevin Magnussen (Haas) kiesése miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, mely aztán a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt.
A 12. körben Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) az egyik gyors bal kanyarban defektet kapott és a falnak csapódott, ezért újra jött a Safety Car, a mezőny legnagyobb része pedig ebben az időszakban a boxba hajtott kerékcserére.
A verseny a 19. körben folytatódhatott, az élen Hamilton száguldott, mögötte Bottas és Verstappen haladt.

Az utolsó körökben több versenyzőnek az autóján is megadta magát a bal első gumi, így Bottas nemcsak a dobogóról, de még a pontszerzésről is lecsúszott, illetve Carlos Sainz Jr. (McLaren) is elveszítette az ötödik helyet, sőt az esélyét a pontok gyűjtésére.

Az igazi izgalmat az jelentette, hogy az utolsó körben Hamilton is defektet kapott, Verstappen azonban nem tudta őt utolérni a leintésig.

Bottas felülről
Valtteri Bottas, Hamilton csapattársa már korábban defektet kapott, pontot sem szerzett

A vb egy hét múlva ugyancsak Silverstone-ban, a 70. évforduló Nagydíjával folytatódik.

Végeredmény, Brit Nagydíj, Silverstone (52 kör, 306,198 km, a pontszerzők):

 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:28:01.283 óra
 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.856 másodperc hátrány
 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 18.474 mp h.
 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 19.650 mp h.
 5. Lando Norris (brit, McLaren) 22.277 mp h.
 6. Esteban Ocon (francia, Renault) 26.937 mp h.
 7. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 31.188 mp h.
 8. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 32.670 mp h.
 9. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 37.311 mp h.
10. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 41.857 mp h.

pole pozíció: Hamilton
leggyorsabb kör: Verstappen, 1:27.097 perc (52. kör)

A vb-pontversenyek állása 4 futam után:
versenyzők:
 1. Hamilton 88 pont
 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 58
 3. Verstappen 52
 4. Norris 36
 5. Leclerc 33
 6. Albon 26
 7. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 22
 8. Stroll 20
 9. Ricciardo 20
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 15
11. Ocon 12
12. Gasly 12
13. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 10
14. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 2
15. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 1
16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1
csapatok:
 1. Mercedes 146 pont
 2. Red Bull 78
 3. McLaren 51
 4. Ferrari 43
 5. Racing Point 42
 6. Renault 32
 7. Alpha Tauri 13
 8. Alfa Romeo 2
 9. Haas 1
10. Williams 0

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.