2019. szeptember 29., 15:34

Hamilton nyert és növelte előnyét az összetettben

Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetettben.

Charles Leclerc, Lewis Hamilton
Fotó: TASR/AP

A 34 éves Hamilton Oroszországban negyedszer diadalmaskodott, és ez az idei kilencedik, egyben pályafutása 82. futamgyőzelme, amelynek eredményeként már 73 ponttal vezet csapattársa, a Szocsiban most másodikként célba érő finn Valtteri Bottasszal szemben.

Az Orosz Nagydíjon Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája végzett harmadikként.

A rajtnál a pole pozícióból startoló Leclerc tökéletes ütemben lőtt ki, ezzel szélárnyékot biztosított a harmadik helyről induló csapattársának, Sebastian Vettelnek, aki megelőzte Hamiltont és Leclercet is, és elsőként fordult el az első kanyarban.

A verseny csaknem feléig megmaradt a Vettel, Leclerc, Hamilton sorrend a dobogós helyeken száguldóknál,

a Ferrari monacói pilótája ugyanakkor a csapatrádión az előzetesen megbeszélt stratégiával kapcsolatban kérdőre vonta versenymérnökét, és arról érdeklődött, Vettel mikor fogja maga elé engedni. Erre aztán valamivel később sor került, Leclerc ugyanis a 22., Vettel pedig a 26. körben hajtott a boxba kerékcserére, ezzel a monacói állt az élre.

A négyszeres világbajnok németnek azonban a boxutcából kihajtva azonnal meghibásodott a Ferrarija, ezért fel kellett adnia a versenyt,

a kiállása miatt elrendelt virtuális biztonsági autós szakasz ideje alatt pedig a két Mercedes-pilóta, Hamilton és az addig negyedik Bottas is megkapta a friss abroncsokat.

Ezzel Hamilton állt az élre, őt Bottas követte másodikként, míg Leclercet a harmadik helyről egy újabb biztonsági autós szakasz közben kihívta a boxba a csapata, és a jobb tapadást biztosító, ám gyorsabban elhasználódó gumikkal szerelte fel a monacói versenyző autóját.

Az utolsó 20 körre egyetlen kérdés maradt,

mégpedig az, hogy sikerül-e Leclercnek megküzdenie a két Mercedes-pilótával a futamgyőzelemért, és bár egy-két támadásra maradt ereje Bottas ellen, előzni nem tudott.

A vb két hét múlva folytatódik Japánban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.