2020. április 28., 12:42

Hamilton már szívesen versenyezne, de pozitívan áll a helyzethez

A hatszoros világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Forma-1-es Mercedes brit versenyzőjének életében „nagy űrt” hagyott, hogy a koronavírus-járvány miatt számos viadalt törölni vagy halasztani kellett az idényből, amely márciusban el sem kezdődhetett.

Lewis Hamilton
Fotó: TASR / AP

A szervezők hétfőn jelentették be, hogy június végén nem tudják megrendezni a Francia Nagydíjat, amely már a tizedik versenyhétvége, amely elmarad a világjárvány miatt kialakult helyzetben.

A 22 futamosra tervezett szezonból 15-18 viadalt szeretnének megrendezni a sportág irányítói, akik most azon dolgoznak, hogy július elején, Ausztriában elkezdődhessen a 71. világbajnoki idény.

Nyolcéves korom óta ez az első alkalom, amikor nem indul el egy szezon, hiányzik a versenyzés minden nap

 - írta közösségi oldalán Hamilton.

A 35 éves brit sztár ugyanakkor a bejegyzésben

felhívta a figyelmet azokra a „pozitívumokra”, amelyeket szerinte az embereknek meg kell találniuk a világjárvány terjedése közben elrendelt korlátozó intézkedések ideje alatt.

„Ma azt látjuk, hogy tisztább a levegő az egész világon, kevesebb állatot vágnak le az emberek szükségleteinek kielégítésére, egyszerűen azért, mert alacsonyabb szintre kerültek az igényeink” - fogalmazott Hamilton.

A Mercedes versenyzője arra bíztatta követőit, hogy a járvány után ne úgy folytassák az életüket, ahogyan korábban éltek, és változtassanak szokásaikon.

Kerüljünk ki ebből az egészből úgy, hogy közben megújulunk

„Legyünk fittebbek, egészségesebbek, figyelmesebbek, de mindenek előtt kedvesebbek, nagylelkűek, jóindulatúak és gondoskodjunk a világunkról, valamint a benne élő emberekről” - írta Hamilton.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.