2021. november 15., 12:36

Hamilton csökkentette hátrányát

A tizedik helyről rajtoló Lewis Hamilton (Mercedes) aratott győzelmet a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj versenyén, aminek révén 14 pontra csökkentette a lemaradását a második helyen befutó Max Verstappen (Red Bull) mögött. A dobogó alsó fokára Valtteri Bottas (Mercedes) állhatott fel, míg az első ötös sorát Sergio Pérez (Red Bull) és Charles Leclerc (Ferrari) egészítette ki.

Csökkentette a hátrányát
Lewis Hamilton
Fotó: TASR

Lewis Hamilton hiába sajátította ki nagy előnnyel az elsőséget a pénteki időmérőn, a technikai teszten fennakadó hátsó szárnya miatt utólag kizárták, aminek következményeként a mezőny végéről kellett megkezdenie a felzárkózást a szombati sprintkvalifikáción, míg a rajtelsőséget a fő rivális, Max Verstappen örökölte meg tőle.

A holland már a startnál pozíciót vesztett, s Valtteri Bottas mögött a második helyen futott be, míg Hamilton mint kés a vajon haladt előre, s szelte át a célvonalat ötödikként, így a motorelemcseréért járó hátrasorolás nyomán a tizedik rajtkockából vághatott neki a vasárnapi versenynek, 

melynek legnagyobb kérdése az volt, hogy miként sikerül az újabb felkapaszkodása, illetve hogy Verstappennek sikerül-e 24 pontra növelnie az előnyét az egyéni vb-összetettben.

Bottas szombattal ellentétben vasárnap nem kapta el túl jól a rajtot, Verstappen azonnal átvette tőle a vezetést, majd nem sokkal később Sergio Pérez is elment mellette, aminek következményeként a két Red Bull állt az élre. Mögöttük eközben Carlos Sainz Jr. és Lando Norris ért össze egymással, utóbbi ráadásul defektet is kapott, így a mezőny végére szorult vissza.

Ami Hamiltont illette, a brit az elrugaszkodásnál négy pozíciót lépett előre, a harmadik körben már ötödikként haladt, majd miután Sainz Ferrariját is maga mögé utasította, a csapattárs, Bottas is elengedte, aminek révén a harmadik helyig kúszott előre.

A címvédő hátránya ráadásul a nyolcadik körben semmisé vált a Red Bullok mögött, miután a Cunoda és a Lance Stroll között történt incidens nyomán törmelék került a pályára, s a takarítás idejére beküldték a biztonsági autót. Az eset következtében a később vétkesnek ítélt, s 10 másodperces időbüntetésben részesülő japán első szárnya tört le, akinek a kör végén ki is kellett állnia a bokszba új vezető szárnyért.

Verstappen jól kapta el az újraindítást, mögé Pérez és Hamilton sorolt be, míg Bottasnak Leclerc ellen kellett védekeznie, de végül sikerült megtartania a harmadik helyet. Hátrébb eközben Mick Schumacher és Kimi Räikkönen ért össze egymással, előbbi első szárnya bánta a találkozást, s mivel újra törmelékek kerültek a nyomvonalra, megint korlátozást kellett bevetni, igaz, ezúttal csak virtuális biztonsági autós szakasz következett.

Hamilton az újraindítást követően szorosan tapadt Pérezre, és a 18. körben sikerült is bevetődnie a Red Bull mellé, a mexikói azonban akkor még vissza tudott támadni, nem úgy, mint egy körrel később, amikor a címvédő átvette a második helyet, s azonnal megkezdte a felzárkózást Verstappenre.

Hamilton lemaradása akkor szűk négy másodperc volt, amin azonban nem igazán tudott faragni a következő körökben, így a Mercedes korai kerékcsere mellett döntött, s már a 27. körben kihívta a bokszba brit versenyzőjét. Az „ezüstnyilak” akciójára a következő körben a „vörös bikák” is reagáltak, azonban egyetlen kör is elég volt ahhoz, hogy Hamilton megfelezze a lemaradását.

Egy körrel később Pérez is megjárta a bokszot, míg Bottasszal kivárt a Mercedes, ami remek döntésnek bizonyult, hiszen a törmelékek miatt rövid ideig érvénybe lépő újabb virtuális biztonsági autós szakasznak köszönhetően jóval kevesebb időt bukott a kerékcserével, és sikerült a Red Bull mexikói pilótája előtt a harmadik helyen visszatérnie a nyomvonalra.

Verstappen előnye eközben egy másodperc körülire csökkent Hamilton előtt, azonban a Mercedes nem igazán tudott ennél közelebb jönni, így stagnált a két vb-aspiráns között a különbség. A Red Bull a 41. körben aztán tartva az esetleges elévágástól, újra bokszba hívta Verstappent, amire először Bottasszal reagált a Mercedes.

Egy körrel később aztán érkezett Pérez is, és arra lehetett számítani, hogy Hamiltonnal elnyújtja az etapot a német gárda, azonban ez nem így történt, s a következő körben a brit is megérkezett az újabb kerékcserére. A címvédő hátránya szűk három másodpercre nőtt, de ez sem szegte a kedvét, s több leggyorsabb kört jegyezve visszaküzdötte magát DRS-távolságon belülre.

Igazán meleggé aztán a 41. körben vált a helyzet a két vb-aspiráns között, amikor Hamilton bevetődött Verstappen mellé, a holland azonban lecsúszott az ívről, és kivezette a bukótérbe a britet. Az esetet a sportfelügyelők is jegyezték, ugyanakkor úgy döntöttek, nem igényel további vizsgálódást a holland tette.

Ez kissé visszavetette Hamilton lendületét, ám a brit rövidesen újra visszazárkózott DRS-távolságon belülre, s több támadást is indított a Red Bull-os ellen, aki az egyik alkalommal többször is irányt váltott az egyenesben, hogy az élen tudjon maradni, amit a sportfelügyelők sem néztek jól szemmel, s fekete-fehér zászlót lengettek a holland előtt.

Hamilton az 59. körben aztán újabb offenzívát indított bajnoki riválisa ellen, s ezúttal sikerült is átvennie a vezetést, amit követően ellentmondást nem tűrően húzott el a Red Bull előtt. A brit ezt követően már nem is engedte ki a vezetést a kezei közül, s magabiztos győzelmet aratott Brazíliában a fő riválisa előtt. 

Hamilton a győzelmével 14 pontra csökkentette a lemaradását a második helyen befutó Verstappen mögött három nagydíjjal a vége előtt,  míg a dobogó alsó fokára Bottas állhatott fel. Negyedikként Pérez futott be, a mexikói az utolsó körben ráadásul meg is tudta futni a leggyorsabb kört az újabb kiállását követően, így egy pontot el tudott venni a Mercedes britjétől. 

Az első tízben végzett még Leclerc vezérletével a Ferrari kettőse, Gasly, Ocon, Alonso, valamint Norris. A versenyt ketten adták fel: Daniel Ricciardo, valamint Stroll nem látta meg a kockás zászlót.

Folytatás jövő héten a Katari Nagydíjjal!

SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

 1. Lewis Hamilton brit Mercedes

 

1:32:22.851

 
  2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 10.496 mp h.  
  3. Valtteri Bottas finn Mercedes 13.576 mp h.  
  4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda 39.940 mp h.  
  5. Charles Leclerc monacói Ferrari 49.517 mp h.  
  6. Carlos Sainz spanyol Ferrari 51.820 mp h.  
  7. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1 kör h.  
  8. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.  
  9. Fernando Alonso spanyol Alpine-Renault 1 kör h.  
10. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 1 kör h.  
11. Sebastian Vettel német Aston Martin-Mercedes 1 kör h.  
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.  
13. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.  
14. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.  
15. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 1 kör h.  
16. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.  
17. Nyikita Mazepin orosz Haas-Ferrari 2 kör h.  
18. Mick Schumacher német Haas-Ferrari 2 kör h.

 

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1.Max Verstappen 332.5 
2.Lewis Hamilton 318.5 
3.Valtteri Bottas 203
4.Sergio Pérez 178
5.Lando Norris 151 
6.Charles Leclerc 148 
7.Carlos Sainz Jr. 139.5 
8.Daniel Ricciardo 105 
9.Pierre Gasly 92 
10.Fernando Alonso 62 
11.Esteban Ocon 50 
12.Sebastian Vettel 42
13.Lance Stroll 26
14.Cunoda Juki 20
15.George Russell 16 
16.Kimi Räikkönen 10 
17.Nicholas Latifi- 7
18.Antonio Giovinazzi 1  
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.