2022. október 9., 09:17

Halálra gázoltak egy nézőt az Ózd-ralin

Az összetettben is élen álló Mads Östberg, Patrik Barth norvég, svéd páros nyerte szombaton az Ózd-ralit, a Mercarius országos rali bajnokság idei hatodik, utolsó előtti versenyét.

ózd-rali
Fotó: Facebook

A Citroen Rally Team Hungary kettőse így ebben az évben ötből öt sikernél jár, csak a Dunakanyar-ralin nem győzött, de ott nem is állt rajthoz. Az Ózdon és környékén rendezett szombati viadalon óriási csatát vívott az élmezőny, Östbergéknek több mint 10 másodperces hátrányból kellett visszakapaszkodniuk az élre, és hatalmas küzdelemben sikerrel jártak.

A második helyen az idén javarészt az Európa-bajnokság (ERC) futamain induló Csomós Miklós, Nagy Attila páros zárt, míg Östberg összetettbeli legnagyobb riválisa, a 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc, Németh Gergely navigátorral az oldalán harmadik lett a Korda Racing Skoda Fabia R5-ösével.

A futam előtt a bajnoki pontverseny harmadik helyén álló Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia Rally2) duó Ózdon negyedikként végzett, míg a sokáig a dobogósokat szorongató Turán Frigyes, Farnadi Ágnes páros komoly balesetet szenvedett az ötödik gyorsasági szakaszon, és feladta a viadalt. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője és navigátora sérülés nélkül megúszta a nagy sebességnél történt bukást, amelyet egy defekt okozott.

A versenyt szervező Hero Kft. szombat esti hivatalos közleménye szerint az utolsó gyorsasági szakaszon az ORC mezőnyéhez tartozó egyik páros balesetet szenvedett, melyben sem a pilóta, sem pedig a navigátor nem sérült meg.

Az utánuk érkező duó a szabályokban rögzítettnek megfelelően megállt, hogy szükség esetén segítséget tudjon nyújtani. Az őket követő kettős azonban hátulról nekik ütközött, így a versenyautójuk irányíthatatlanná vált, s elütött egy nézőt.

"A középkorú férfi a nézők számára kijelölt biztonságos helyet elhagyva a versenypályán igyekezett segítséget nyújtani, de tragikus módon a baleset során életét vesztette" - áll a közleményben, melyben hangsúlyozzák, "az események rendkívül gyorsan, néhány tíz másodperc leforgása alatt történtek, ezért a futam megszakítására, leállítására nem volt lehetőség".

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.