2020. október 28., 16:24

Gasly az Alpha Taurinál marad

A következő szezonban is az Alpha Tauri istállónál versenyez majd a Forma-1-ben Pierre Gasly, aki az idén pályafutása első sikereként megnyerte Monzában az Olasz Nagydíjat.

Pierre Gasly
Fotó: TASR / AP

A Red Bull fiókcsapataként működő olasz központú alakulat szerdán közleményben számolt be az új megállapodásról.

Emlékeztettek rá, hogy Gasly a 2017-es Malajziai Nagydíjon versenyzett először az akkor még Toro Rosso néven működő csapatnál, majd a 2019-es idényre a Red Bullhoz igazolt, ám onnan a tavalyi szezon közben visszatért.

„Pierre azóta is folyamatosan bizonyított, mind az időmérő edzéseken, mind pedig

a versenyeken rendszeresen az első tíz helyezett között van

- írta az Alpha Tauri.

„Jó úton haladunk, hogy a csapat legsikeresebb szezonját teljesítsük az idén, ezért nagyon boldog vagyok, hogy jövőre itt folytathatom a pályafutásomat” - idézte a közlemény Gaslyt, aki

az istálló fennállásának második futamgyőzelmét aratta Monzában.

A 24 éves francia versenyző öt hétvégével az idény vége előtt kilencedik az összetett pontversenyben 63 ponttal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.