2021. augusztus 30., 16:11

Forma1: A nemzetközi sajtó komédiának és szánalmasnak értékeli a furcsa Belga Nagydíjat

A nemzetközi sajtó nagy része komédiának titulálta a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, melyet a heves esőzés és a szél miatt elrendelt kétszeri újraindítás, valamint a biztonsági autó mögött megtett négy kör után Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyert meg. A Spa-Francorchamps-ban három és félórát várakozó nézők azonban valódi futamot nem láthattak.

Belgium
Fotó: TASR/AP

Nagy-Britannia:
---------------
Daily Mail:

Max Verstappen egy Forma-1-es nagydíj komédiáját nyerte meg Belgiumban - kétkörös felvonulást a biztonsági autó mögött. Az eső áztatta Spa-Francorchamps-ban jelen lévő közönség három és félórát várt a végeredményre, miközben a világ legjobban fizetett autóversenyzői a boxban ücsörögtek és azt várták, hogy jobbra fordul az idő.

The Guardian:

A Belga Nagydíj hivatalos versenyként kerül be a Forma-1 történelemkönyvébe, a díjakat pedig kiosztották, de kevés méltóság volt abban, ahogyan a mezőny szerepelt Spa-Francorchamps-ban ezen az esős vasárnap délutánon.
 

Olaszország:
------------
Gazzetta dello Sport:

Spái komédia: így lehet megalázni a Forma-1-et. Az extrém körülmények között volt lehetőség úgy dönteni, hogy nem versenyeznek, ami a pilóták védelme szempontjából a logikus elhatározás volt.
 

La Repubblica:

A képzeletbeli nagydíjat - a Forma-1 legutóbbi komédiáját - nem futották le Spában, de világbajnoki pontokat így is osztottak.

 

Corriere della Sera:

A szellemnagydíj komédiája - Spában a pénz és a vihar diadalmaskodott.

Franciaország:
--------------
L'Équipe:

Egyesek kártyajátékkal, mások szundikálással, Cunoda Juki pedig étkezéssel töltötte az időt - mindenki úgy, ahogyan tudta, miközben kint változatlanul esett az eső. Michael Masi versenyigazgató végül 18.17 órára rendelte el az újraindítást, de ez is csak időpocsékolás volt.

Spanyolország:
--------------
El Mundo:
Ez egy szánalmas pantomim volt, amely a sportág történetének egyik legnagyobb szégyene. Nem lehet végeredményt hirdetni egy olyan versenyen, amelyet meg sem rendeztek. Ez sérti a Forma-1- történetét, a versenyzést és általánosságban a sport szellemét.

 

Marca:

Ez volt a nyerészkedők versenye, amely megmutatta, miről is szól jelenleg a Forma-1. A Belga Nagydíj egyesek számára ésszerű döntés következtében zajlott úgy, ahogyan, mások számára viszont ez csalódás. Mert ez a sportág még ma is abból él, hogy egykoron az emberek az életüket tették kockára, és gyakran veszítették is el a versenyzésért.
 

As:

 

A Forma-1 hajótörést szenvedett Spában. Azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy a versenyzők biztonsága a legfontosabb, a rossz látási viszonyok miatt pedig kevés volt a mozgástér. Az +expressz végeredmény+ viszont egy rossz üzenet, nagyon rossz.

Mundo Deportivo:

 

Verstappen megnyerte a meg sem rendezett futamot Spában. Ez egy pantomim-előadás volt, amelyet könnyedén el lehetett volna kerülni a verseny lemondásával, vagy hétfőre halasztásával.
 

 

Ausztria:
---------
Kronen Zeitung:

 

Max Verstappen, a Red Bull versenyzője egy nagyon furcsa Belga Nagydíjat nyert meg vasárnap és a győzelemért járó világbajnoki pontok felét zsebelte be ezért! A verseny, amely valójában le sem zajlott, még mindig számos vitát vált ki. A rajtot több mint három órával halasztották, majd a tartós és heves esőzés miatt csupán két kört tett meg a mezőny a biztonsági autó mögött, hogy végeredményt lehessen hirdetni.

Svájc:
------
Blick:
Az idő telt, az eső tovább esett, a Belga Nagydíj pedig már régen botrányos volt, amikor a döntéshozók még mindig a futam biztonsági autó mögötti elindításával próbálkoztak. Minden a televíziós közvetítésből származó bevételekről szólt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.